17. rész

A vámpír kinézetem mögé bújva az eszem teljesen elment. Meg akartam ölni, és alig vártam, hogy a nyakán csünghessek, mint egy vérre kiéhezett pióca. Valójában tényleg éhes voltam. Nem volt elég a testvéremből kiszívott vér mennyisége. Szükségem volt még utánpótlásra. Már-már közeledtem a lány felé ő pedig a barátnőivel kisebb lépésekkel hátrált.

- Sung a szemeid és a .. - elakadtak a szavai.

- Na, mi van, kismucus most már tudod is a nevem? - kuncogtam is közben.

- Figyelj, meg tudjuk ezt beszélni. - a szemeiben láttam a félelmet.

- Nincs ezen meg beszélni való! . - mondtam és közbe gonosz tekintettel közeledtem felé.

Már mindenki minket nézett. Szinte az egész suli. A tanárok előrefurakodtak, hogy mi folyik itt. Meglepett arccal néztek rám. Fogalmuk sem volt, hogy mi folyik itt. Pár percek óta csak ez ment, míg nem egy hangot halottam a hátam mögül.

- Sung, ez nem éri meg. Ne tedd! - azonnal felismertem a hangját. Olyan lágy volt. Simogatta a hangja a fülemet.

Megfordultam, és Kevin állt mögöttem. Azonnal lecsillapodtam és a vámpíros kinézetem teljesen eltűnt. Rámosolyogtam és ő válaszként megölelt.

- Sajnálom, amit mondtam, kétségbe voltam esve. - mondta Kevin.

- Minden rendben lesz. Ne aggódj. - közben simogattam a hátát.

A többiek néma csendbe nézték az ölelkezésünket. Ezt a nagyon szép és romantikus pillanatot Jessica őrjítően idegesítő ribis hangja törte meg.

- Na, jól van Romeo és Júlia eleget láttunk már.- gúnyolódott. - Kevin hogy tudtál ezzel összejönni? - fintorgott.

- Úgy hogy én nem ilyen kis ribikre bukok. Én más vagyok, mint a többi srác. - mondta, és közben éreztem, hogy kezd felidegesedni.

- Ne Kevin hagyd nem éri meg, inkább menjünk innen. - mondtam és már húztam volna el onnan.

- Sung várj! Mi volt az .. az előbbi tekinteted? - kérdezte meglepett arccal.

Én csak hátrafordultam, és egy gonosz kis mosollyal válaszoltam.

- Azt ne akard megtudni.

Ezek után kimentünk Kevinnel az udvarra. Szerencsére nagyszünet volt.

- Kevin.. te mióta tudsz járni a napon ? Hisz semmi gyűrű sincs rajtad. - csodálkoztam.

- Látod? - elővette a nyakából a nyakláncot. - Nekem nem gyűrűm van, hanem nyakláncom.- mosolygott.

- Ohh.. Kis rafinált vagy. - viccelődtem.

Mélyen a szemembe nézett majd megcsókolt. Ez volt ez első csók amióta vámpír lett belőlem. éreztem az érzéseit, amit irántam érzett. Tüzes volt. Melegség öntötte el a számat. A csókja forró volt.

- Ez volt életem eddigi legjobb csókja. Már hiányzott. - mondtam, és megint megcsókoltam.

Ez után már annyira beleéltem magam, hogy rámásztam.

- Sung, héj.. Állj! - a fiú eltolt magától.

Végig néztem rajta, rettentően kívántam. Ilyen erősen még nem éreztem ezt. Beleharaptam a számba.

- Kontrollálnod kell magad. Mivel vámpír vagy, az érzéseid és az érzékeid jobban felerősödtek. Tudnod kell irányítani, mert ha nem megy, akkor ez lesz a veszted hidd el nekem. - mondta Kevin.

Kicsit elszégyelltem magam. Úgy viselkedtem, mint egy rossz, pasira kiéhezett lány.

- Igazad van, sajnálom, de ez egyedül nem megy. - kissé elszomorodtam, és lehajtottam a fejem.

- Héj, én itt vagyok neked és segítek. Ha már én változtattalak át Téged akaratomon kívül. - sóhajtott egyet.

- Rendben, taníts mester.- mosolyogtam. Próbáltam elviccelni a dolgot.

Becsöngettek, így mennünk kellett órára. Kevint elkísértem a teremig, majd ott elváltunk egy aprócska puszival. Biológia óra jött neki, nekem pedig kémia.

A folyosón menve összetalálkoztam Kwon SungTae-val. Ő azonnal a nyakamba ugrott.

- De jó látni, hogy jól vagy! - nevetett örömében.

- Én is örülök, hogy te jól vagy. - majd magamhoz öleltem.

- Mond, apukád hogy van? - kérdezte SungTae.

- Tegnap már magához tért, és csodák csodájára már sokkal jobban van. Még vár rá egy pár vizsgálat, de utána remélem, már hazaengedik. - mondtam.

- Ennek örülök. - mosolygott.

- Őőő.. nem kellene bemennünk az órára ? - kérdeztem.

- Ja, elmarad a kémia óra, mert nincs itt a tanárnő.

Ohh... Akkor sétáljunk.- vetettem fel.

Elindultunk a folyosón. A szürke szekrények és a digitális óra előhozta belőlem a régi emlékeket, mikor Yoseob a suliban megtámadott.

Az ebédlő elé érkeztünk. Akaratlanul is bementem. Megpillantottam az ajtófélfában lévő lyukat. Az a kés nyoma volt. Beleborzongtam, hogy milyen szörnyűséget éltem át.

- Sung, minden oké? - kérdezte aggodalommal az arcán SungTae.

- Igen. Mond, te nem hallottál semmi furcsaságról a suliban?

- Pontosabban mire gondolsz? - értetlenkedett

- Mondjuk egy olyan furcsaságra, mint ez itt. - megmutattam a kés nyomát a falban.

- Áh.. már értem. Hallottam, hogy valakit megtámadtak a suliban és találtak egy véres foltot a tesi terem padlóján. Ja, és nyomozzák, hogy ki volt az, de úgysem fognak semmit sem látni. - mondta SungTae.

- Csak ennyi? - kérdezte nagy szemekkel, mint aki semmit se tudna. Pedig rengeteget tudtam.

Kis gondolkodás után rám pillantott.

- Te... Te voltál lesérülve azon a napon igaz? - kérdezte.

- Igen mert elestem még a.. –hazudni akartam .- a folyosón. - nyögtem ki.

- Ezt nem akarom elhinni. Egy esésétől nem nézhettél volna ki úgy. - mondta. Tisztára úgy viselkedett, mint egy nyomozó.

- Igen, tudom. Tudod én nagyot estem, sőt még csúsztam is a földön. - gyorsan elhadartam az egészet.

- Ez nem igaz, hazudsz! - vádolt meg SungTae. - Mond, mi az igazság?

- Bocsánat, de most mennem kell. - majd egy nagy kanyarral kikerültem.

Mintha szíven szúrtak volna. A legjobb barátnőm hazugnak állított be. Hisz ezt nem is csodálom, mert tényleg hazudtam neki. Nem tudhatta meg a teljes igazságot. A folyosón haladva elkezdtem szédülni. Rettentő nagy éhség fogott el. Ennem kellett. Az erdő is nagyon messze volt, így kénytelen voltam már utat találni. A kórház ahol apát ápolják szerencsére közelebb volt. Gondoltam, hogy a vérbankban csak találok magamnak vért. Igaz, ez nem állati, de egyszerűen olyan éhes voltam, hogy ez most nem érdekelt. Mivel nem volt senki sem a folyosón így vámpírgyorsasággal kiértem az iskolám elé. Az erőm már vészesen fogyott. Király. Ezután gyalog folytattam az utamat egészen a kórházig.

Ott álltam a bejáratánál. Nem mehettem csak, úgy hogy " Elnézést nővérke hol találom a vérbankot? " címszó alatt. Így ki kellett eszelnem egy ravasz kis tervet.

Belopakodtam az egyik mentőautóba. Ott találtam szerencsére egy mentős ruhát. Felvettem.

Szinte észrevétlenül osontam be a kórházba. Azt sem tudtam, hogy merre megyek.

Az egyik folyosón jött velem szembe egy nővér. Nagyon furcsán nézett rám. Leszólítottam, majd egyenesen a szemébe néztem.

- Most azonnal elviszel a vérbankba. - megigézem.

- Elviszlek a vérbankba. - ismételte. Ebből tudtam, hogy sikerrel jártam.

Úgy követtem, mint egy kóbor kutya. felmentünk egy lépcsőn, aztán egyebesen tovább, végül balra fordultunk, és elérkeztünk a vérbankhoz.

Megparancsoltam a nővérnek, hogy távozzon. Így is történt. Halk ajtónyikorgással kinyitottam az ajtót, majd megcsapta az orrom a vér édes illata. Azon nyomban kinyitottam a hűtőket ahol tárolták őket és egyet magamhoz vettem, majd azonnal meg is ittam. Nem tudtam leállni vele. Jött a következő és az azután következő tasak. egy kis idő multán már szinte a felét megettem. Az üres tasakokat a földre dobáltam.

Annyira el voltam foglalva a vér ivásával, hogy észre sem vettem, hogy valaki bejött. Egy doktor volt az fehér köpenyben és zöld műtős ruhában. Azonnal lesápadt a félelemtől. Ki akart szaladni, de én becsaptam az ajtót.

Odaszorítottam a falhoz. Nagyon helyes volt, és még fiatal.  Teljesen bekattantam.

- Sziamiaa doki bácsi. Képzeld, hogy ilyen helyes dokikat még nem ettem. - majd előbukkantak a fogaim.