25. rész a befejezés

Kész. megvolt a tervünk. Minden tökéletesnek tűnt. A lányokat csalinak használtuk. Békés kirándulóknak álcázták magukat. Jól tudtuk, hogy Yoseob és Kevin szülei is ott lesznek. Az a vadászterületük. A szívem a torkomban dobogott olyan ideges voltam. A lehető legrosszabbtól féltem, és reméltem, hogy nem következik majd be. Inkább én haljak meg, mint Kevin,  Kwon, Shin Hara,  Kim, és Min Rin Rin. Mindenki elfoglalta a helyét. mi Kevinnel egy közeli fa tetején gubbasztottunk és a szagunk elfedésére a lányok ruháit használtuk, hogy még hitelesebb legyen.

-            - Itt vannak – szólalt meg Kevin mellettem, úgy hogy csak én halljam.

A fák közé dobtam, egy követ. Ez volt a jel a lányoknak. Ekkor Shin Hara önfeláldozóan elvágta a kezét és a vére szagát megérezték a vérszívók is.  Megérkeztek ők is szélsebesen. Ekkor jöttünk le mi is a fáról.

- No lám, no lám, csak nem a kis csipetcsapat ? – szólalt meg gúnyos hangon Yoseob.

-Hagyj minket békén te alattomos szúnyog ! – förmedt rá SungTae. – Megölted a barátunkat, ezért te is meghalsz !

-Most meg kellene ijednem ? Figyelj kislány, egy mozdulattal letéphetem a kis fejed a helyéről, szóval ne packázz velem. – szólalt vissza Yoseob.

-Hol vannak a szüleim ?-lépett elő Kevin

-Mivel már nem volt rájuk szükségem, megöltem őket.

Kevin dühében rá akart ugrani, de Seobi maga elé kapta Shin Hara-t.

-Még egy lépés és a kis csaj fej nélkül fog szaladgálni !

Mindenki megtorpant. Néma csend következett. Ez nem volt a tervben.  Nem tudtam, hogy mit csináljak. Elő jözttek az emlékek arról az éjszakáról. Émelygés jött rám, és ekkor döbbentem rá, hogy már elég rég óta nem ettem. Kissé bepánikoltam.

-  Yoseob ! – szólaltam meg. Neked nem ő kell, hanem én ! Ez a mi kettőnk ügye intézzük el egymás közt. Nem kell senkinek megsérülnie. – úgy éreztem abban a pillanatban, hogy ez a helyes.  Nem eshettem bele ugyan abba a hibába. Inkább feláldozom magam, minthogy másoknak baja essen.

- No lám, hát szóval most így állunk. – válaszolt Seobi. Rendben.

- Ne ! – szólalt meg Kevin . Ne tedd ezt ! megfogta a kezem. Nem engedem, hogy ezt tedd !

- Belefáradtam a folytonos üldözésekbe és abba is, hogy a szeretteim is miattam kerültek bajba, plusz Bibian is miattam halt meg . Nem engedhetem, hogy másoknak is baja essen. Sajnálom. – könnycseppek gyűltek a szemembe. Elengedtem a kezét, és a lányokra is vetettem egy pillantást.

Yoseob elengedte Shin Hara-t.  Kevin lágyan megcsókoltam, ő pedig szorosan magához szorított. Végül megöleltem a lányokat.

- Ne sírjatok, nem lesz semmi baj ! – szipogtam már énis.

Ez után odamentem Seobihoz, aki megragadta a kezem és már el is tűntünk a helyszínről.

Egy régi faházhoz vitt, oda, ahova elvittem Dr. Lee Jinkit, mikor megtámadtam. Dejavum volt.

-  Hát végre elérkezett ez a nap is. – közben körülöttem járkált Yoseob és beleszagolt a nyakamba. – Már nincs olyan ínycsiklandó illatod, mint mikor ember voltál hmm, szomorú. De sebaj, mert tudsz vámpírként is szenvedni.

- Kettőnk közül, aki szenvedni fog az te leszel ! – mondtam neki szemrebbenés nélkül. Nem tudtam, hogy mikor lett nekem ekkora önbizalmam. Még engem is meglepett.

- Majd azt meglátjuk ! – ezután tarkón vágott és nem emlékeztem semmire. Egy székhez kötözve ébredtem.

- Na, végre! – akár kezdhetjük is ! Azzal belevágott a combomba egy kést. Felordítottam a fájdalomtól.

- Csak ennyi tudsz ? - kérdeztem lihegve.

Abban a pillanatban fogta a kést és elvágta a karom aztán a hasamba vágta végül a nyakamat vágta fel oldalt egy picit. Kivéreztetett. Teljesen elgyengültem. A vérvesztés miatt nem tudtam annyira regenerálódni.

- Ez vicces.- mondtam fél kábultan. De ezt nem tudom, hogy ez neked mire jó. –lassan és lihegve nyögtem ki a szavakat egyenként.

- Mert jó látni, hogy szenvedsz.

Ekkor egy nem várt pillanatban őrült nagy robajjal csapódott ki az ajtó. Kevin száguldott be és nagyon nagy meglepetésemre Heerin is vele volt.

Heerin eloldozott és közben Kevin pedig dulakodott Yoseobbal. A boszi varázserejétt használna szenvedtette Yoseobot akit végük Kevin sikeresen megkarózott. Igen, Kevin megölte Seobit.  Semmi erő nem volt már bennem, de a lelkem nagyon örült. Haldokoltam.

-  Valaki !! Vér kell ! – kintről bejöttek a lányok és látták, hogy a földön fekszik Yoseob holtan.

Kérés nélkül odafutott hozzám Shin Hara és Kevinnel elharaptatta a csuklóját a számhoz tette de már az sem segített.

- Heerin csinálj valamit ! – halottam Kevin sírós hangját. Kérlek segíts !

- Sajnos, már nem tudok rajta segíteni, teljesen kivérzett.

Nagy csend lett, már csak a többiek szipogását halottam, és Kevin mondatait.

- Kérlek kicsim, ne hagyj el ! Szeretlek. Ne hagyj itt kérlek ! – nagyon sírt.

A gyengeségtől csak annyit tudtam kinyögni, hogy énis szeretlek benneteket. Ez után elkezdett minden halkulni, Végül végérvényesen meghaltam.

Ez voltam én  és így ért véget az életem.

VÉGE.


Köszönöm azoknak, akik olvasták a történetem ! :)) ♥

24. rész

Irdatlan dühösen rohant be a torna terembe Kevin

- Mi az mi az mi a baj? - kérdeztem, miközben az arcát fürkésztem válaszra várva.

A lányok is elég ijedtem várták a választ. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget.

- Na, mond, már kérlek, ne húzd az időt.

- Futottam Jin után az erdőbe. Aztán kerestem egy órán át de nem találtam. Végül előbukkant Yoseob, aztán Jin. Ezzel még nem is volt semmi probléma, de aztán történt valami, ami megváltoztatta a néző pontomat.- vett egy mély levegőt. Leült és lehajtotta a fejét. Aggódva néztünk rá mindannyian, én odamentem hozzá, leguggoltam és a kezeimet a térdére tettem.. Egy újabb fújtatás után folytatta. - Emlékszel, mikor meséltem neked a szüleimről? Hogy ők is meghaltak azon az estén?

-Igen. - mondtam.

- Mégsem haltak meg. Ők is vámpírok lettek, mint én.

- Na, ez nem olyan rossz Kevin. De akkor miért vagy ennyire dühös?

- Mert Yoseob mellé álltak mind ketten. meg akartak ölni engem érted? A saját szüleim! Az a korcs ellenem fordította a szeretteimet. És ha téged is ellenem fordít, akkor azt már nem élem túl! - a kezét ökölbe szorította.

- Én nem fogok mellé állni semmilyen körülmények között. Bennem megbízhatsz. Aki bántott amellé nem fogok állni. Megesküdtem, hogy én fogom megölni őt akárhogyan is, még ha meg is kell halnom. De kitartok melletted. - az arcát a két kezembe fogtam, és letöröltem a kigördülő könnycseppjeit.

- Én nem fogom engedni, hogy meghalj miatta. Ketten elintézzük!- mondta Kevin, és közben láttam a szemeiben az elszántságot.

- És itt vagyunk mi is! – szólt közbe diadalmasan Kwon.

- Nem, azt nem engedhetem, nem tehet… - és ekkor szólt közbe Hara.

- Nem érdekel! Igenis ki akarunk mellettetek állni! Lehet, hogy emberek vagyunk, de ha összefogunk, akkor biztosan, hogy sikerülni fog! Már mi is unjuk azt, hogy állandóan kergetnek minket a vámpírok. Nem fogjuk hagyni, hogy ketten menjetek, mert megyünk mi is! Lehet, hogy a mi életünk számotokra mulandó, de hasznotokra válhatunk. – olyan hangnembe mondta, hogy a többi lányt is felbuzdította. Láttam, hogy már nem tudom őket lebeszélni erről. Kénytelen voltam őket is belevonni.

- Jól van. Akkor dolgozzuk ki a tervet. Menjünk hozzánk. Most senki nincs otthon.

A buzdító beszéd hajtott mindenkit. 10 perc alatt már hozzánk is értünk.

Bementünk a szobába és ki az ágyra, ki a földre ült le. Remek ötletekkel álltunk elő, elmagyaráztuk a stratégiát is. Volt olyan, ami tetszett nekünk, és volt olyan ami nem. Végül egy kis vita után Shin Hara ötleténél maradtunk. Nem tudtunk már várni, így még aznap este eldöntöttük,  hogy magcsináljuk.  Ezen az estén valami meg fog változni.

23. rész

El sem tudtam hinni ezt az egészet. Mire felfoghattam volna, hogy mi történt, már Kevin el is tűnt mellőlem, mert Jin után loholt. A karjaim közt tartottam SungTae gyenge testét. A szemeimet elöntötte valami forróság, a könnyeim. Rápillantottam a még vérző nyakára, és különös módon nem éreztem sóvárgást a vére iránt. Reflexszerűem, ösztönből elharaptam a csuklóm, majd szépen lassan megitattam a véremmel. A nyakán lévő jellegzetes két lyuk lassan begyógyult. Eszembe jutott, hogy akkor láttam ilyen gyors begyógyulást, mikor Yoseob felszúrta Kevint a falra és a fa el lett távolítva.

SungTae lassan magához tért.

- Úristen! – majd a nyakához kapott, és felnézet rám.

- Nyugalom, már biztonságban vagy! – bíztatásképpen mosolyogtam és szépen lassan felültettem.

Válasz nélkül megölelt. Éreztem, hogy az egész teste remeg.

-Gyere, menjünk és lemossuk a vért.

Felálltunk, és a fürdő felé vettük az irányt. Benedvesítettem egy törölközőt, majd elkezdtem törölni a nyakát. Adtam neki egy másik pólót, majd a véres felsőjét és a törülközőt a mosógépbe dobtam.

Az ágyamon ülve csak bámultuk egymást. SungTae szemében még mindig láttam a félelmet.

-El szeretnéd mondani, hogy mi történt? – kérdeztem egy kicsit tapintatosan.

- Igen, sőt el is akartam volna mondani. nos, visszamentem a suliba, a tornaterembe, hogy minden rendben van-e, tehát, hogy senki se nyitotta-e ki az ajtót. Épp hívni akartam Shin Hara-t, mikor hirtelen szellőt éreztem, és a telefon kirepült a kezeim közül. Akkor már tudtam, hogy itt valami nagybaj lesz. Elindultam a kijárat felé, és még egyszer éreztem ugyanazt. Már majdnem kijutottam, mikor valaki hirtelen a falhoz vágott, utána se szó se beszéd semmi csak egy nagy szúrást éreztem a nyakamba. Sikítottam, de ez se használt. Végül éreztem, ahogy fogy az erőm, és halottam, hogy a bestia kortyolja a vérem. De az életben maradás erősebb volt, mint a gyengeségem. Úgy tettem, mint aki elájul és végül mikor megbizonyosodtam arról, hogy elment felálltam és szédülés ellenére teljes erőmből futni kezdtem ide, ezek után csak arra emlékszem, hogy valami undorító vasat nyalogatok. – kicsit elundorodott. – De mégis ki támadott meg? – nézett rám értetlen kutyaszemekkel.

- Jin volt az, Yoseob testvére.

Egy időre elhallgatott.

-Igen emlékszem már, csak… miért nem emlékeztem ?

-Valószínűleg a sokk miatt. egy vámpírtámadás nagyon durva tud lenni. Én már csak tudom.

- Téged ki harapott meg? . kérdezte érdeklődő szemekkel.

- Először Yoseob. Emlékszel, mikor Kevin elhívott először randizni? – bólintott a lány. – na, az nap este harapott meg az utcán. Kevin rám talált, és hazavitt, mármint hozzájuk. És akkor mondta el, hogy ő micsoda. És most jön az, amit te nem tudsz. – erre a mondatomra még jobban figyelt, és látszólag is közelebb húzódott hozzám. – Mikor a sikátorban ébredtél Shin Hara-val, az nem az ital miatt volt.

- Hanem? – rögtön vágott is közbe.

- Hogy is mondjam... Yoseob megtámadott téged, aztán megbűvölte Shin Hara-t , hogy öljön meg engem egy késsel. Végül ez nem jött össze, mert megjelent Jin, és úgy tett mintha ő lenne a nagy hős. Aztán Yoseob vágta belém a kést és megitatott a vérével, hogy megmentsen és aztán neked már nem tudott segíteni. Ezért Kevin téged mentett meg.

- Te jó ég! Mi mindenen mentünk még keresztül? Mit nem tudom még? – a lány felállt, és a fejét fogta az információk hada miatt. Könnyes szemekkel felém fordult. – Kérlek, mondj el mindent!

Nem tehettem mást, mert úgy éreztem, hogy joga van már tudni ezeket. nagy levegőt vettem, majd kifújtam.

-Rendben elmondok mindent, de akkor kérlek, hogy ülj le. Múltkor, mikor nálunk voltunk horrorfilmet nézni, akkor is megtámadott minket Yoseob. Az erdőbe mentünk szellemet idézni, és Seobi ott termett, majd megtámadott titeket, és egymás után harapta el a torkotokat és itta a véreteket. Bibian még idejében szólt Kevinnek telefonon, mert megkértem rá, és így megmenekültetek, mert megitatott a vérével. Aztán elfeledtette veletek az egészet.  Ez után már nem volt támadás ellenetek, kivétel a tornatermes, amire emlékezel.

Láttam SungTae arcán a teljes megdöbbenést. Mindenféle érzelmek kavarogtak benne.

Nagyot nyelt és csak maga elé bámult.

-És hogy-hogy nem emlékszek ezekre?

-Mert a vámpíroknak van egy képességük. El tudunk feledtetni dolgokat, és irányítani az emberek elméjét. Szóval bármit meg tudunk csináltatni velük. de még mielőtt rosszra gondolnál, nem én nem irányítottam még senkit.

Még nem is sejtette, hogy annak idején milyen borzalmas dolgokon mentünk még keresztül, mikro Bibian meghalt, de tudtam, hogy ennek még közel sincs vége.

-Szóval ezért is feledtettem el annak idején mindenkivel a dolgokat. Egyszerűen nem akartam, hogy emlékezzetek rá. Bár én is elfelejthetném azokat a borzalmas dolgokat, amiket átéltem. – mondtam és lehajtottam a fejem. Sungtae nézése már égetett. hosszú, csöndes percek vették át auz uralmat a szobában. Csak az óra kattogását lehetett halni. SungTae megfogta a kezem és nem is eresztette. Így sugallta velem, hogy nem vagyok egyedül, mert ő itt van mellettem.

- Öm.. lehet, hogy egy kicsit szemét kérdés, de elmondod nekem, hogy bibian miért vagy, hogy halt meg ?

Megszorítottam a lány kezét. A torkomban gombóc nőtt, és a szememet is újból elöntötte a könny.

-Nem, ez egyáltalán nem szemét kérdés. Sőt úgy érzem, hogy tudnod kell mi történt éppen akkor este. Másfél hete pont szülinapomon.- nagyot nyeltem és SungTae szemébe néztem. Az emlékek lavinaszerűen tértek vissza arról az éjszakáról. -  Kevin elvitt az erdőbe, mert egy meglepetést készített nekem. Gyönyörű volt. zajokat halottunk a bokor mögül, aztán kezdődött el a pokol. Kevin elkezdett üvölteni, hogy állítsam le a hangot a fejében nagyon meg voltam ijedve. Aztán elhallgatott. Kibújtak a vámpírfogai és a szeme elsötétült, és csak állt, de hiába szólogattam akkor se válaszolt. Végül a félelmem lett úrrá rajtam, és elkezdtem futni be a sűrűbe. De ő utánam rohant és visszavitt az előző helyre. Ekkor jött elő Heerin az az új csaj a suliból, aki mellékesen egy boszorkány. Ő varázsolta el Kevint. Végül előjött Yoseob a szüleimmel együtt, akik szintén el voltak varázsolva.  Jint pedig lekötözve húzta elő, de persze ez is csak egy kis színészkedés volt. Seobi meg akart ölni, de előbb megitatott a vérével. Vámpírt akart belőlem csinálni. De Heerin közbeszólt, hogy a szüleimet is meg akarták kínozni. Aztán Yoseob azt mondta, hogy már nincs rá szüksége és majd őt is megöli. Erre Heerin felbőszült és elkezdte rajta használni a vámpírkínzó képességét.  Yoseob üvöltött és a földre kuporodott. Ekkor jött elő Bibian. – kis szünetet tartottam, hogy visszafojtsam az érzéseimet.

- Elmondta, hogy őt is bántotta régen Seobi úgy, mint engem és ezért bosszúért esküdözött, és csak abban látott megoldást, hogy ha ő is vámpírrá változik. És úgy lehet vámpírrá válni, hogy iszol a vámpír véréből, aztán meghalsz, és végül mikor újjáéledsz, akkor innod kell emberi vért, mert csak akkor megy végbe az átalakulás. Én meg akartam akadályozni ebben, de ő leütött és arra keltem, hogy Kevin vérét issza és végük megába döfte a bicskámat, amit tőlem szedett el. – már nem bírtam tovább és elsírtam magam. – Vért köhögött fel és aztán meghalt. – Két szipogás között folytattam. – Végül feltámadt, és megöleltem, de azt mondta, hogy ne. Ekkor hirtelen abba maradt Yoseob üvöltése, mert Heerin elájult az energiaveszteségtől. Jin még mindig az eszméletlent játszotta. Yoseob a helyzete kihasználva Bibiannal meg haptatta apámat és így lett belőle vámpír. végül harcba kezdtek, de nem tartott, sokáig mert Yoseob kitépte Bibian szívét. – SungTae nyakába borultam és nagyon sírni kezdtem, már nem tudtam tovább folytatni. Hallottam, hogy ő is sír velem együtt. Simogatta a hátam, hogy valamennyire nyugodjak meg, de nem tudtam, mert akárhányszor becsuktam a szemem, mindig a szemem előtt volt az, ahogy Bibian meghalt.

- Na, menjünk és takarítsuk ki a termet oké? Hívd, addig a többieket még én elmegyek enni. – mondtam neki.

Ő válaszként az utolsó mondatomra elég furán nézett rám.

-Őőőő… Kevin beszerzett nekem pár vértasakot, mert még a szervezetem csak azt fogadja be. Utána jön az állati vér. Szóval, ha nem haragszol, akkor megyek, sietek és itt is vagyok.

-Oké rendben. Akkor siess én meg hívok mindenkit. De várj, idehívjam őket?

-Ne ide, hanem a sulihoz a tornaterem elé. – mondtam neki.

Azzal lementem a pincébe. A lenti kis hűtőben meg találtam a vért és azonnal inni kezdtem. Nagyon jól esett a gyomromnak, hiszen, már rég nem táplálkoztam. Mikor befejeztem, akkor SungTae-val azonnal elindultunk. Már a suli előtt találkoztunk a lányokkal.

-Sziasztok, nos, akkor takarítsunk.

Betértünk a tornaterembe, és minden szó nélkül azonnal elkezdtük felmosni a vért a falról, és a padlóról. A falakon lévő horpadásokkal már nem tudtunk mit kezdeni. Mikor végeztünk, akkor pihenésképpen leültünk egy körbe a tornaterem padlójára.

-SungTae-nak elmondtam, hogy mi történt Bibiannal valójában, szóval, ha kíváncsiak vagytok rá, akkor elmondja nektek. Mert én már nem tudnám, így is elég fájdalommal küszködtem azért, hogy ezt el tudjam neki mondani.

- Megérjük, és ha nem bánod, akkor mi is kíváncsiak vagyunk rá.- mondta Shin Hara.

- Rendben, szerintem is jobb tudni róla.

SungTae elkezdte a történetet úgy ahogy én elmesélte hogy mi történt, hogy hogyan halt meg és végül a végén mindenki egymás nyakába sírt. Néma csendben emlékeztünk Bibianra aki gyakorlatilag egy hős volt.

Ekkor hirtelen kicsapódott a tornaterem ajtaja.

21. rész

Lassú, szívfájdító zene alatt tették a koszorúkat Bibian koporsója köré. A koporsó oldalára írt betűk szépen kirajzolódtak. El sem hittem, hogy az én barátnőm volt benne, aki megmentette az életem. A pap a neki kikészített mikrofon elé állt. Kinyitotta a bibliát, és abból olvasott fel először, végül megkezdte Bibian búcsúztatását. Ez alatt lezajlottak bennem a régi emlékek.

Mikor megismertem, és ahogy a legjobb barátnők lettünk. A sírás már-már majd megölt.

Egyszerűen nem bírtam abbahagyni. A könnyeim patakokba folytak végig az arcomon. már a zsebkendő sem volt elég. Kicsit erőt vettem magamon. körülnéztem. Ott voltak a lány szülei,

barátai, rokonai, ismerősei és a suliból azok, akik még egy kicsit is ismerték Őt. Shin Hara és

Kwon SungTae már jókora elhasznált zsepit tudhattak magukénak. Oda akartam menni hozzájuk,

de mozdulni se tudtam Bibian koporsója mellől. Min Rin Rin egyáltalán nem sírt. Csak meredten

bámulta a koporsót. Lehet, hogy neki már elapadtak a könnyei. Nem is baj hogy nem sírt, így

már neki könnyebb lehet. Kim Min Min a melegtől rosszul lett. Őt leültették. A pap elmondta az

imákat, és a búcsúztatót is. Különös módon engem hívott fel a mikrofonhoz. Az anyukám

biztatott, hogy menjek. Kiálltam a sok ember elé. megköszörültem a torkom, és egy rögtönzött

beszédet mondtam.

- Biban, mi drága barátnőnk. Itt hagytál minket, de mi tudjuk, hogy mindig velünk maradsz, a

szívünkben. Mindig te mondtad nekünk, mikor meghalt valakink, hogy nyugodj meg nem hagyott

itt, és hogy mindig veled lesz. És ebben teljesen igazad volt. - nem bírtam tovább, elkezdtem

sírni. - Emlékszem a sok együtt töltött időre a suliban és máshol is. s mikor betegek voltunk, te

segítettél nekünk a leckében is, és abba is belesegítettél, hogy meggyógyuljunk. Nagyon fogsz

nekünk hiányozni, s mindig a szívünkben leszel. Örökre. - végül lejöttem, és visszaálltam a

helyemre. Ezzel a beszédemmel szinte mindenkit megsirattam. még Kevint is.Bibian anyukája

kérte, hogy még utoljára had nézze meg a lányát. Felnyitották a koporsót. A lány arca fehér

volt, és rezzéstelen. mintha mosolygott volna A nyugalmat sugározta. Édesanyja végig simogatta

az arcát, és vissza zártatta a koporsó fedelét. Összegörnyedve zokogott. Végül feljebb

hangosították a zenét, és a lány koporsóját a sírhoz vitték. Mi pedig szépen sorban, s néma

csendben követtük. Mikor oda értünk mindenki néma csendben megállt. Most a barátnőim közé

álltam, és együtt sírtunk. Szívfájdító zene alatt a koporsót végül leeresztették a mélybe.A

hófehér rózsákat rádobáltuk a koporsóra, majd pedig a sírásók elkezdték rá hantolni a földet. A

temetés után mindenki néma csendben hagyta el a  sírhelyet. Kivétel én. Nem bírtam onnan

elmozdulni. Hosszasan nézegettem a koszorúkkal telerakott, s frissen hantolt sírt. Felötlöttek

bennem a régi emlékek arról a végzetes éjszakáról. Nekem kellett volna helyette meghalnom.

Feláldozta értem az életét. most pedig nekem kellene ott abban a koporsóban feküdnöm.

Gyötört a lelki furdalás. Eközben Kevin visszajött értem.

- Gyere kicsim, menjünk.

- Nem, nem bírok menni. Nem tudok innen elmozdulni.- elcsuklott a hangom.

- De kérlek, menjünk, már mindenki rád vár. - a hangja továbbra is kedves volt.

- Nem! - kissé kikeltem magamból.- Nem érted, hogy nekem kellene ott feküdnöm helyette?

Én rám vadászott Yoseob nem pedig rá! Az igaz, hogy régen őt is bántotta, de most rajtam volt

a sor. Nekem kellett volna meghalnom, nem pedig neki! - sírni kezdtem.- én már ezt nem

bírom, nem tudok azzal a tudattal élni, hogy a barátnőm, a föld alatt fekszik én pedig élem

örökké az éltem !

- Nyugodj meg kérlek kicsim. Át fogjuk ezt együtt vészelni. - majd magához húzott,

megcsókolta a homlokomat, és szorosan átölelt. Én pedig csak sírtam, és sírtam. Így teletek el  a hosszú percek. Végül elindultunk a kijárat felé. Még egyszer visszapillantottam.

Beültünk a kocsiba, és hazafelé végig Kevin kezét fogtam, de nem szóltam senkihez.

- Kevin drágám kitegyünk a házatok elé, vagy inkább eljössz hozzánk? - kérdezte anyum kedves

hangon.

- Ő én inkább megyek, mert nem szeretnék zavarni, és gondolom, hogy Sung is egyedül akar most

lenni.- illedelmesen válaszolt.

- Igen talán jobb lenne.- mondtam és megszorítottam a kezét.

Elváltunk egy csókkal, majd végig néztem, ahogy bemegy a házba. Hazáig, végig csendben

ültem, és csak néztem ki az ablakon teli gondolatokkal. Végre hazaérkeztünk. Egyből bementem a

szobába, és leültem az ágyam szélére. Összeomlott minden bennem. Túl sok volt ez így nekem.

Édesanyám benézett a szobámba.

- Kicsim, nem vagy éhes?

- Nem, nem köszi, anya . most nem bírnék enni.- hitelen eltört belőlem a sírás.

- Oh kicsim, nyugodj meg. Vagy inkább sírd ki jól magad és jobb lesz! - magához ölelt.

Egymásba ölelkezve ültünk az ágyamon. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy valójában vámpír

vagyok.

- Na, kicsim öltözz át, és gyere enni, csinálok neked valamit! - majd kiment a szobámból.

Kibontottam a hajam, majd lemostam a sminkem, és átcseréltem a ruhámat otthoni ruhára.

Lassan lesétáltam a lépcsőn. Láttam, hogy a fiúm visszajött, és rendes öltözetben volt. Kevin az édes anyámmal együtt ültek az ebédlőben. Halkan

beszélgettek. Én közben a lépcső alján hallgattam őket.

- Én ezt nem tudom elhinni, hogy Bibiant megtámadta egy állat, és kitépte a szívét. Ez

egyszerűen lehetetlen. - értetlenkedett anyukám.

- Tessék elhinni, ez igaz. Több cikket is olvastam már hasonló esetekről, és komolyan, de engem

is megleptek. - a hangjából ítélve Kevin füllentett.

Látszólag ezzel anyámat meg is győzte, de még biztos, hogy kételyek vették körül.

- Kicsit bánt, hogy nem nagyon hiszek a lányomnak, de ez számomra képtelenség.

- A lányában teljesen megbízhat. Hisz Ő volt ott, és el mondta, hogy mi történt. Ahogy

beszámolt róla, és ahogy rátaláltak, szerintem csoda hogy életben van. - mondta Kevin kissé

elcsuklott hangon.

- Rendben, igazad lehet. - mondta édesanyám. Közben megcsörrent a telefon.

Hosszú perceken keresztül beszélt édesanyám a telefonba. Közben Kevinhez ültem.

- Kissé frusztráló. - mondtam.

- Micsoda kicsim?

- Hát ez az egész. Ami történt velem is. Úgy érzem, hogy ezt már nem bírom. Már kezdek

minden reményt elveszíteni.

- Oh kérlek ne mond ezt. Ez nem a te hibád. Hisz nem tudhattad, előre, hogy mi fog

történni. - majd magához ölelt.

- Ebben igazad van, de én már úgy érzem, hogy ennyi volt, kész nem bírom tovább.

- Túl fogunk jutni ezen ne aggódj. - egy csókot nyomott a homlokomra.

Eközben anya letette a telefont.

- Bocsánat kincsem, de behívtak dolgozni.

- Ilyenkor? - kérdeztem meglepve.

- Igen szóval most nagyon sietek legyetek jók, és kaját találtok a hűtőben. Sziasztok. -

gyorsan felkapta a cipőjét, táskáját, és a kabátját, és el is tűnt.

- Huuha ez gyors volt. - mondta Kevin.

- Igen, sajnos anyát mindig behívhatják, ha úgy van. - mondtam kissé elszomorodva.

Hirtelen vérszag csapta meg az orrunkat.

- Kevin, érzed te is?

- Igen, én is.- mindketten szagoltuk a levegőt.

Hirtelen kicsapódott az ajtó, majd Kwon SungTae futott be rajta.

- Segítsetek! - majd összeesett a padlón.

Azonnal odasiettünk, és reflexből megnéztük a nyakát Kevinnel.

- Ez meg ki lehetett?

 Felnéztem, majd egy ismerős arcot láttam az ajtóban véres szájjal. Jong Jin Rin volt az, és

vigyorgott.

20. rész

Nagyon tompa hangokat halottam. Szinte már vízhangoztak.
- Sung! Sung! - folyamatosan, csak ezeket halottam. Majd egy fehér fényt pillantottam meg. Bibiant láttam meg benne. 
- Sung, neked még nem szabad ide jönnöd. Neked még dolgod van. nem szabad meghalnod. Meg kell ölnöd Yosoebékat, hogy nyugtom legyen. - a hangja vízhangzó volt.
- De vissza akarlak kapni! - kezdtem bele.
- Itt foglak várni. - majd eltűnt.
Visszatértem a sötétbe. Hideg kezek érintettek, és húztak lefelé. Szörnyű volt. Majd megint tompa hangokat halottam. Inkább sikításokat. Ekkor fölébredtem. A lányok sikoltoztak a ragasztó mögül. Szörnyen gyenge voltam. Kihúztam magamból a karót, de a seb nagyon lassan gyógyult. Odakúsztam a lányokhoz, és közben vércsíkot hagytam magam után. Csupa vér volt a fal ahol ültem, a föld is és a ruháim is. Először Kwont oldoztam ki nagy nehezen.
- Menj, és oldozd el a többieket is gyorsan! - utasította. Még mindiga földön feküdtem. Kisírt szempárok figyelték minden mozdulatomat. Hátamra feküdtem. Min Rin Rin futott oda hozzám először.
- Sung, ugye nem fogsz te is meghalni? - remegett a hangja.
- Dehogy. Én jobban leszek. Csak egyet kérek, Ne hívd a mentőket. - eközben a többiek is odarohantak hozzám. Körbeálltak. Kim Min Min-en látszott, hogy sokkot kapott. Csak bámult maga elé. Nekem már gyógyulgattak a sebeim, de nagyon lassan.
- Min Rin Rin. -szóltam hozzá. - kérlek, vedd elő a mobilomat, és hívd fel Kevin, hogy azonnal jöjjön ide.
Kétszer se kellett neki mondani, azonnal kikapta a készülékemet.
Kikereste a telefonkönyvből a számát, majd tárcsázta.
- Hallo Kevin? - hangja még mindig remegett a sírástól
- Hallo kivel beszélek? - illedelmes hangon kérdezett.
- Én vagyok az Min Rin. Kérlek, gyere a suli tornatermébe, és Sung is itt fekszik és minden csupa vér, és voltak vámpírok, akik bántottak minket és.. - ekkor előtört belőle a sírás.
- Azonnal megyek! - a fiú le is csapta a telefont.
Csak pár másodperc telt el, de már ott is termett. Két tasak vért hordozott a kezében. Oda rohant hozzám, majd a számba nyomta a tasak egyik végét. Azon nyomban szívni kezdtem Pillanatok alatt kiürítettem a két tasak tartalmát. Erősebb voltam, és a sebeim is begyógyultak. Shin HaRa szólalt meg először.
- Te..te..te.. nem ember vagy . te egy vérengző állat ! Hol van a régi Sung mit tettél vele ? - hangját feljebb emelte.
- Nyugalom Hara, én vagyok az Sung, ne félj, kérlek.- az én hangom remegett.
- Nem ez nem te vagy! - lassan felállt és elkezdett hátrálni az ajtó felé.
- Kérlek, ne menj el!
Ő akkor is folyamatosan hátrált. Majd elkezdett futni az ajtó elé, de Kevin sikeresen elkapta. Sikítozni kezdett és kapálózni. Odarohantam hozzá, majd a helyzetnek megfelelően csitítgatni kezdtem.
- Eresszetek el! - ordibálta.
- Nem lehet. - mondtam neki. - most pedig álmos vagy, és fáradt, lassacskán elalszol. - hipnotizáltam.
- Ereszetek.... el - a hangja már csukladozott, és már a szemét se tudta nyitva tartani. Végül Kevin felkapta az ölébe, és a tornateremben található matracra ráfektette.
- Lányok, ti remélem nem mentek el. Kérlek. - mondtam miközben feléjük közeledtem.
- De hogy megyünk el. Itt maradunk veled. Én, elfogadlak, olyannak amilyen vagy. - és meglepetésemre még meg is ölelt. Rettentő jól esett, hogy van, akire számíthatok.
- Igen, ezt mi is így gondoljuk. - Kim min min és Min Rin Rin álltak fel.
El se hittem ezt. Azt hittem, hogy csak álmodtam. Utoljára a születésnapomon éreztem ilyen boldognak magam.
- És mi lesz most? - kérdezte Kwon SungTae.
- Lehet, hogy elfeledtetem ezt az egészet veletek.- mondtam kissé szomorú hangtónusban.
- Ne! Ne feledtesd! - szólt közbe Kim min min.
- Miért? - kérdeztem meglepve.
- Mert tudnunk kell erről az egészről, hogy te vámpír vagy és Kevin is az. De még az is fontos, hogy a jó oldalon álltok, sőt még azt sem akarom elfelejteni, hogy kiktől kell a legjobban félnünk. Yoseobtól, és a húgától Jintől. - válaszolt SungTae.
- Nos, ebben teljesen igazad van. De nem akartalak ebbe titeket belekeverni. Nem akartam, hogy két vámpírtól rettegjetek egész életetekben, és hogy bármikor lecsaphat rátok. Biztonságban akarlak titeket tudni. - mondtam.
- Éppen ez az, hogy eddig nem voltunk biztonságban, mert nem tudtuk, hogy kiktől kell félnünk, és kiktől nem. - közbe szólt Min Rin Rin.
- Hmm.. Hát rendben. Ha ti ezt szeretnétek. - rájuk pillantottam.
Mindannyian szinkronban rábólintottak, hogy ezt szeretnék.
- És mi lesz Shin Harával? - aggodalommal fordultam oda Kevinhez.
- Sajnos, neki el kell felednie mindent. Semmiről sem szabad tudnia. Rendben? - mondta.
- Igen, teljesen igazad van. - majd a piros matracon fekvő lányra pillantottam, aztán Kevinre.
- Rendben én megcsinálom. Elfeledtetem vele. – olvasott a szemeimből. Tudta, hogy mi a szándékom. Fájó szívvel néztem végig, ahogy Kevin felébreszti a lányt, majd elfeledtetni vele ezt az egészet. Végül kivitte az öltözőbe, mondván, hogy ott elaludt.
- Csak ennyi, hogy belenéz a szemébe, majd mondja, amit kell? - kérdezte SungTae meglepve.
- Igen csak ennyi. - válaszoltam mosolyogva.
- Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyű. - mondta még mindig meglepve SungTae.
Most néma csend következett. Senki sem szólt egymáshoz. vártuk vissza Kevint. Én töprengtem, hogy ezek után mit csináljak, és hogy védjem meg a lányokat nem olyan feltűnően.
- És, mikor lesz Bibian temetése? - Kim min Min szomorú hangja törte meg a csendet.
- A felső temetőben lesz ma 16:00- kor. - válaszoltam. - Nos, azt hiszem, hogy mennünk kéne haza átöltözni. - vetettem fel.
- igazad van. Majd a temetőben találkozunk! - ezzel hosszú ölelkezések után elindultunk a suli kijárata felé, de a tornatermet gondosan bezártuk, hogy senki se tudjon oda bemenni még mielőtt nincs kitakarítva. De még mielőtt elmentünk volna átöltöztem a tesi ruhámba, ami a szekrényemben volt. Ezután Kevinnel haza száguldottunk.
- Kicsim, hol voltál? - kérdezte, kissé ijedt hangon anya.
- Ne aggódj volt egy kis elintézni valóm a városba. - s majd sejtelmesen Kevinre néztem.
- Nos, rendben, de most menj és készülődj Bibian temetésére. A ruhádat már kiraktam. - mondta.
- Köszönöm. És apa hol van ? - kérdeztem aggodalmasan.
Anya mély levegőt vett.
- Tudod kicsim, apádnak el kellet utaznia. - mondta és közben végig a szemembe nézett.
- Mi? Micsoda? - mondtam felháborodottan. - Még csak most jött ki a kórházból, de már ment is dolgozni? - haragra gerjedtem.
- Sajnálom, de ez az ő kötelessége.
- Legalább elbúcsúzhatott volna. - a hangulatom hirtelen átváltott szomorúra. Bebattyogtam a szobámba. Kevin az anyámmal maradt. Bezártam magam mögött az ajtót. Rápillantottam az ágyamra. Egy fekete testhez simuló ruhát találtam strassz kövekkel a derekán. Ezt még Bibianékkal vettem. Sose gondoltam, hogy ezt még az Ő temetésén fogom viselni. Lassacskán átöltöztem. Felkontyoltam a hajam, és a nyakamba tettem a kedvenc ékszerem. Enyhén kifestettem magam, és színt is adtam az arcomnak egy kis pirosítóval. Kész voltam. Kimentem a szobából. Kevin és az anyám már a nappaliban vártak.
- Huuha de gyönyörű vagy! - szólalt meg Kevin.
- Csak ne ma lennék ilyen szép. - mondtam kissé szomorúan. Kényszert éreztem arra, hogy odamenjek, és átöleljem szorosan magamhoz. Nem akartam elengedni.
- Gyere lányom, indulnunk kell, de előbb még Kevint haza visszük és átöltözik ő is aztán megyünk együtt a temetésre. mondta anya.
- Rendben. - kézen fogtam Kevint majd kiléptünk a bejárati ajtón, és a kocsi felé vettük asz irányt. Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, majd beültem. Ő is mellém ült. meg fogtam a kezét.
- Ideges vagy? - kérdezte megnyugtató hangon Kevin.
- Ami azt illeti, igen egy kicsit.
A házuk elé érkeztünk. Kevin gyorsam bement, majd 30 perc elteltével ki is lépett az ajtón. Fekete öltönyt viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel a hozzáillő fekete cipővel. Még szerelmesebb lettem belé.
Út közben senki se szólt senkihez sem. El voltam merülve a gondolataimban. Ahogy anyu kikanyarodott az útra, én a fákat néztem. Eszembe jutottak a régi emlékek. Mikor kicsik voltunk, akkor Bibiannal és a lányokkal volt egy közös kis kuckónk egy fa tetején. Minden időnket ott töltöttük. Barbiztunk, teázgattunk és minden efféle játékokat űztünk.
Eközben megérkeztünk a temetőbe. Néma csendben Kevin kezét fogva végig mentünk a sírok közt. Végül elindultunk a ravatalozóba. Már szinte mindenki ott volt és a barátaim is. Tetőtől-talpig feketében. Odaálltam melléjük Kevin és az anyám pedig mellém. Mosolygással köszöntöttem a lányokat.
A templomban harangoztak. Eljött a négy óra. Egy fekete kocsi állt a ravatalozóhoz közel. Egy fehér koporsót emeltek ki, és tettek a ravatalozó helyiség asztalára. Elkezdődött Bibian temetése.

19. rész

Kábultan körbe néztem a teremben. Még homályos volt minden.

- Ni csak, Csipkerózsika végre felébredt 100 éves álmából. - Yoseob hangja törte meg a csendet.

- Rohadj meg! - ez jött ki a számból, miután felálltam.

A barátaim egymás mellett feküdtek. Mindannyian véreztek, de láttam, hogy a mellkasuk mozgott, így tudtam, hogy jól nem haltak meg. Ettől egy kissé megnyugodtam.

Jinre néztem, és látható volt az arcán, hogy ebben ő is benne volt. Az alvadt, szájából kifolyt vér árulta el. Yoseobon is ez látszott.

- Jin, hogy tehetted ezt? - vágtam hozzá. - hiszen utáltad az öcséd. Még meg is mentettél, mikor megtámadott! Vagy csak ez egy színjáték volt, hogy megbízzak benned?  Válaszolj! - ordítottam vele.

A lány egy ideig csak nézett, aztán egy ravasz mosolyt vetett az arcára. N

- Olyan kishitű kis csitri voltál! Nem volt nehéz téged átverni. - kis lépésekkel közeledett felém. - Direkt téged pécéztünk ki magunknak, mert tudtuk, hogy gyenge vagy! - nevetett.

Teljesen elöntött a harag. Megint elborult az agyam. Nem gondolkodtam, csak cselekedni akartam. Hátra fordultam, és Yoseob vigyorgott a szemembe. Ezt gyűlöltem.

Most nem az volt a legfontosabb, hogy Yoseobot és az Ő drága testvérét megöljem, hanem az, hogy megmentsem a barátaimat. Odafutottam hozzájuk, de tudtam, hogy nem lesz nekik elég a vérem. Azonnal tennem kellett valamit értük. Ha a mentőket is kihívnám, lehet, hogy Yoseobék őket is "felfalnák". De jobbnak láttam a mentőt, mert ha a saját véremmel próbálnék életet lehelni beléjük, akkor legyőznének. Gyenge, és sebezhető lennék.

- Kérlek, őket engedjétek szabadon. Semmi közük sincs a mi ügyünkhöz. Kérlek titeket! - undorító volt az utolsó szót kimondani, de kénytelen voltam. Láttam rajtuk, hogy ezzel megfogtam őket. Könnyes szemekkel néztem rájuk.

- Jól van, békén hagyjuk őket. - mondta jin.

- Mii? Nem ebben állapodtunk meg! - förmedt rá Yoseob.

- Nem baj. Sokkal jobb tervem van. Felélesztjük a kis csitriket, majd végig nézik, ahogy a kis barátnőjük meghal. - kuncogott.

- Ez az én tesókám ! – Seobi pacsit adott Jinnek.

Egy szempillantás alatt történt minden. Ők valahogy gyorsabbak voltak nálam. Egy csomó vért adtak a lányoknak, de látszólag semmi bajuk sem lett. Elképesztő volt. A barátaim öklendeztek a vámpírvér rozsdás ízétől. Felidéztem magamban, majd egy fintort vetetem az arcomra. Ezután a két testvérpár összekötözte őket. Látszott rajtuk a rémület, hisz tudták, hogy mi történt velük. Rám néztek mindannyian. Shin Hara kezdett el először sírni.

- Nem lesz semmi baj. - halkan, nyugodt hangon mondtam neki.

Ránéztem a többiekre is. Könnybe lábadt szemmel bámultak. Nekem is sírhatnékom támadt.

- Na, lányok! Ez volt az utolsó nap, hogy élve láttátok a kis barátnőtöket! Kérlek, dőljetek hátra és élvezzétek a műsort. - Yoseob szinte élvezte ezt kimondani. Jin oda állt a lányok mellé. Ők szinkronban elkezdtek sírni. Jin beragasztotta  szájukat, és megfenyegette őket, hogyha meg mernek mozdulni, akkor végük.

Ekkor Yoseob rájuk vigyorgott. A srác nagy erejű pofont mért az arcomra, amitől repültem vagy két métert. Lehetett hallani a lányok tompa sikítását. Feltápászkodtam. Ez nekem még meg se kottyant. Válaszként én is nekirontottam, majd a tornaterem másik végébe repítettem a falnak, ami be is horpadt. Még meg se karcolta magát. Odament a fapadhoz, és letört belőle egy darabot. Ördögi vigyorral jött felém majd eldobta, és átszúrta a vállamat vele. Hangos sikítással a földre estem. Jin megtapsolta Yoseob nagy mutatványát, a lányok pedig torkuk szakadtából üvöltöttek és sírtak. De egyikük, sem mert megmozdulni. A fiú odajött hozzám, majd újra belém szúrta, de már a hasamba. Üvöltöttem a fájdalomtól, de a sebek gyorsan beforrtak. Ettől még bőszebb lettem. Végül kikaptam a srác kezéből az ellenem használt fegyvert, majd átdöftem a mellkasán. Ő csak pár lépést tett hárta, majd rám vigyorgott, és eközben kihúzta magából a karót.

- Hmm.. Nem semmi. - vigyorgott tovább. - Folytassuk!

Majd ezután szintén döfni akart, de én kitértem előle. Vámpír képességeimet kihasználva körbe-körbe rohantam a tornateremben, ami szélt kavart. Kicsit fel is kavartam a tornaterem porát, így nehezebbé tettem a látást is. Yoseob őrülten próbálta kiszedni a szeméből a port, de kevés sikerrel. Engem ez nem zavart. Csak egy cél lebegett előttem, hogy megöljem. Felkaptam a karót és egyenesen a szívébe döftem. Örültem, hogy végre sikerült megölnöm. A fiú hangos hörgéssel a földre került és már sorvadtak el a végtagjai. Végig egyenesen a szemembe nézett.  Egy-két könnycsepp gurult végig az arcán. Leguggoltam mellé.

- Most én mondom. Game over! - halkan mondtam ki, de ezt halotta, és ennek hatására kétsége esett arcot vágott. Hisz ő még nem akart meghalni, de ez nem érdekelt. Nem bűnhődik a miatt, amit velem, a családommal, és a barátaimmal tett. Megbosszulom Bibian halálát.

Mikor már elült a por láttam, hogy Jin felfogta a helyzetet. Azonnal odarohant az öccséhez, majd kirántotta a tőrt a fiú szívéből. Aztán egy hatalmas pofont kaptam és megint a földre kerültem. Aztán felhúzott a hajamnál fogva, majd belém vágta a tőrt és neki vágott a falnak. Majd kihúzta, és őrülten szurkálni kezdett.  Torkom szakadtából üvöltöttem. Végül abbahagyta. A vér kifolyt a számon és meredten bámultam előre. Láttam, hogy Jin felsegíti Yoseobot és a fiúnak visszatért a színe is. Ezt nem akartam elhinni.

Túlélte. Semmi erőm sem volt. Jinék eltűntek. Már csak a lányok sírását, és heves szívverését halottam. Aztán elsötétült minden.

18. rész

A doktoron látszott a félelem. Az arca csak úgy sugározta. A fejem teljesen elborult. Éreztem, hogy nem tudom magamat kontrollálni teljesen. Elvesztettem az irányítást, az elmém és a testem felett. Mély levegőket vettem majd a szemem a nyakára tévedt. Nem bírtam ki. Rátapadtam a nyakára és szívtam a vérét. Ő közben ordibált, de én ezzel nem törődtem csak ittam és ittam. Minden egyes szívásnál éreztem, hogy a doki egyre gyengébb, és már az ordibálása sem volt már olyan hangos.

A vére meleg volt és friss nem olyan, mint amilyen a tasakokban van. Ez finomabb volt. Mivel nem akartam megölni így abbahagytam. A földre rogyott. Alig adott életjelet.

Szemügyre vettem a fogaim helyét. Furcsa módon tetszett. Aztán mintha bevillant volna valami. Minden kivilágosodott. Észhez tértem. Felálltam, és körülnéztem. Mindenhol kiürített vértasakok hevertek szana-szét. A mentős ruha még mindig rajtam volt, és az is szintén véres. Aztán megpillantottam a földön heverő doktort. El sem akartam hinni, hogy ezt én csináltam. Úgy éreztem magam, mint egy gyilkos, vagy egy őrült.

Azonnal eltakarítottam a tasakokat, és feltöröltem a vért a padlóról.

Kiszöktem az egyik rendelőbe, majd gézt, fertőtlenítőt, és végül ragasztót is vittem magammal. szerencsémre senki se ment be a vérbankba. Nagy gondossággal bekötöttem a férfi általam okozott sebeit, majd a vállamra kaptam. Tele voltam erővel, energiával. A folyosón található hordágyra fektettem, majd pedig letakartam. Úgy vittem, mint egy hullát.

Lehorgasztott fejjel toltam egészen a kórház hátsó kijáratáig. Ezután pedig felkaptam, és bevittem az erdőbe. Abba a kis faházba tettem be, amit akkor találtam, mikor Heerin elvarázsolta Kevint és menekültem előle. Tudtam, hogy ez még egyszer jól fog jönni. Óvatosan lefektettem a rozoga padlóra. Egy ideig bámultam.

- "Kezdek olyan lenni, mint Yoseob. Gyilkos, és egy igazi ragadózó. Nem, nem lehetek ilyen. Istenem mit tettem?" - ezek a gondolatok üvöltöttek a fejembe. Közben egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Észre sem vettem, hogy elszállt az idő.

Az orvost gyorsan megitattam a véremmel, majd lekötöztem, és elvetem a mobilját is.

Nem hiszem el. Elraboltam egy embert.

Gondosan bezártam az ajtót, és már rohantam is vissza villámsebességgel a suliba. Út közben levetettem a mentős ruhát, és elrejtettem.

Mikor a suli elé értem, akkor már Kevin is ott ált, és várt engem.

- Szia, kicsim hol voltál? - majd adott egy gyenge puszit a számra.

- Csak sétálgattam itt a környéken. - vágtam rá a választ.

Már indultam is volna el vele, de ö visszahúzott.

- Várj.. - megszagolt- ez csak nem emberi vér szaga? - meglepett fejjel mondta.

- Nem dehogyis. - zavaromban vigyorogtam.

- Na persze ezt nem veszem be. - az arca már komoly volt. Tudtam, hogy tudja, hogy mit tettem. - Mit tettél Sung? - ideges lett, és kissé megszorította a karom.

A szám elkezdett remegni. Már a sírás határszélén voltam. Tudtam, hogy nem bírom sokáig, így el kellett mondanom neki.

Minden elmeséltem neki töviről hegyire.

- Azonnal mutasd meg, hogy hol van! - majd ebben a pillanatban el is indultunk.

Hamar be is értünk az erdőbe, majd a kis faház felé vettem az irányt. A srác követett. Már lehetett hallani a doktor sikoltásait, ahogy segítséget kér. Bementünk a házba. Az áldozatom remegett a félelemtől. Kevin közelebb lépett hozzá, majd megnézte a névtábláját.

- Dr. Lee Jinki igaz? - kérdezte Kevin.

- I-igen én vagyok. - a doki hangja remegett. Megfélemlítettem egy embert.

- Értem. Mondja, jól van? - kérdezte nagy aggodalommal Kevin.

- Tüntesse el innen ezt a lányt most! Ő egy szörnyeteg. Kérlek, szabadíts ki innen! - sírásba kezdett. Ekkor Kevin szemében harag gyúlt, és rám nézett. Felállt és felém közeledett.

- Sung, mégis hogy képzelted ezt, hogy megtámadsz, valakit aztán pedig elrabolod? - szinte már ordított. Én nem is mertem vissza válaszolni.

Visszament a doktorhoz, azaz Dr. Lee Jinkihez. Leguggolt mellé, majd eloldozta. Még mielőtt elmenekült volna, megigézte.

Azt mondta neki, hogy eljött munka után sétálgatni az erdőbe, majd rosszul lett, és elájult.

Ezután Kevin teljes néma csendben kivitte Jinkit a tópartra.

Néma csendben néztem rá, és tudtam, hogy nem az a legjobb megoldás, hogyha siránkozni kezdek. Ezért elfutottam, egészem hazáig. Mikor hazaértem, hatalmas meglepetés tárult elém.

Apát haza engedték, és azonnal a nyakába ugrottam. Sírtam, hisz majdnem elveszítettem.

- Kicsim, kérlek, szállj le rólam. - nevetett.

Elengedtem a szorításomból, és rámosolyogtam.

- Mond apa jobban vagy már? - kérdeztem.

- Mintha kicseréltek volna. - mosolygott. - DE viszont nem tudom mi történt, Egyik pillanatban az erdőben vagyok, de nem tudom, hogy miért a másikban pedig a kórházban és orvosok álltak felettem. - értetlenkedett.

- Én sem tudom apa. - hazudtam neki, megint.

- Na mindegy, az a lényeg, hogy már jól vagyok - mosolygott.

Ezt szerettem apában, hogy mindig pozitív.

- De.. Úgy halottam, hogy Bibian meghalt. De miben ? - értetlenkedett.

- Állat támadás volt apa. - sírni kezdtem.

- Ohh nem akartam, sajnálom. - magához ölelt.

Ebben a pillanatban hazaért anya. Mosolygott, mivel ölelkezni látott minket.

- Végre jó látni titeket, hogy ölelkeztek. - mosolygott.

- Nos anya, tudunk már valamit Bibian temetéséről ? - könnyes szemmel fordultam hozzá.

- Hát.. beszéltem a szüleivel, és holnapután lesz délután négykor a helyi temetőben.

- Rendben.- bementem a szobámba. Sírni kezdtem. Eszembe jutottak a vele eltöltött idők. A szép emlékek. Végül álomba sírtam magam. Arra keltem, hogy valaki simogatja a fejemet. Kinyitottam a szemem, és Yoseob állt előttem Jin pedig mellette.

- Ti mi a frászt kerestek itt? - felugrottam.

- Azt szeretnénk, ha csatlakoznál hozzánk. - sejtelmesen vigyorogtak.

- Nem, ha ez lenne életem utolsó választása, akkor se tenném.

- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. - mondta Jin és közelebb hajolt. - Yoseob most te jössz.

Ezután elővett valami löttyöt, és rám öntötte. Égetett, és szinte már marta is az arcom. Szörnyű érzés volt.

Anyukám bejött, majd Jin egy szempillantás alatt leütötte.

- Neeeeee ! - ordítottam.

Odakúsztam hozzá. Szerencsére nem esett komolyabb baja, csak az arca vérzett. Apát is láttam rohanni az ajtó felé, de bezártam előtte.

- Sung, nyisd ki az ajtót kicsim!  -utasított apa.

- Nem apa, jól vagyok, hidd el. - nyugtattam.

- De halottam, hogy sikítottál, és hogy valaki elesett.

- Nyugi apa csak anya elesett,de semmi baja.

- Rendben hiszek neked, most el kell mennem, de majd jövök, szia. - és már ment is.

Ekkor ért haza RaRa.

- Remek. - mérgelődtem.

- Nos, akkor csatlakozol? - kérdezte Yoseob.

- Nem! – ordítottam a választ.

Ekkor odajött, majd hozzávágott a falhoz idegességében. Elvesztettem az eszméletemet.

A suli tornatermében ébredtem a padlón. Felültem. A fejem nem fájt annyira. Nem meglepő, hisz vámpír vagyok, és a sebeim begyógyulnak.

- Nosza, csipkerózsika felkelt álmából. - nevetett Jin. - nézz oldalra.

Elszörnyedtem. A barátaim lekötözve feküdtek a földön vérző nyakkal.

17. rész

A vámpír kinézetem mögé bújva az eszem teljesen elment. Meg akartam ölni, és alig vártam, hogy a nyakán csünghessek, mint egy vérre kiéhezett pióca. Valójában tényleg éhes voltam. Nem volt elég a testvéremből kiszívott vér mennyisége. Szükségem volt még utánpótlásra. Már-már közeledtem a lány felé ő pedig a barátnőivel kisebb lépésekkel hátrált.

- Sung a szemeid és a .. - elakadtak a szavai.

- Na, mi van, kismucus most már tudod is a nevem? - kuncogtam is közben.

- Figyelj, meg tudjuk ezt beszélni. - a szemeiben láttam a félelmet.

- Nincs ezen meg beszélni való! . - mondtam és közbe gonosz tekintettel közeledtem felé.

Már mindenki minket nézett. Szinte az egész suli. A tanárok előrefurakodtak, hogy mi folyik itt. Meglepett arccal néztek rám. Fogalmuk sem volt, hogy mi folyik itt. Pár percek óta csak ez ment, míg nem egy hangot halottam a hátam mögül.

- Sung, ez nem éri meg. Ne tedd! - azonnal felismertem a hangját. Olyan lágy volt. Simogatta a hangja a fülemet.

Megfordultam, és Kevin állt mögöttem. Azonnal lecsillapodtam és a vámpíros kinézetem teljesen eltűnt. Rámosolyogtam és ő válaszként megölelt.

- Sajnálom, amit mondtam, kétségbe voltam esve. - mondta Kevin.

- Minden rendben lesz. Ne aggódj. - közben simogattam a hátát.

A többiek néma csendbe nézték az ölelkezésünket. Ezt a nagyon szép és romantikus pillanatot Jessica őrjítően idegesítő ribis hangja törte meg.

- Na, jól van Romeo és Júlia eleget láttunk már.- gúnyolódott. - Kevin hogy tudtál ezzel összejönni? - fintorgott.

- Úgy hogy én nem ilyen kis ribikre bukok. Én más vagyok, mint a többi srác. - mondta, és közben éreztem, hogy kezd felidegesedni.

- Ne Kevin hagyd nem éri meg, inkább menjünk innen. - mondtam és már húztam volna el onnan.

- Sung várj! Mi volt az .. az előbbi tekinteted? - kérdezte meglepett arccal.

Én csak hátrafordultam, és egy gonosz kis mosollyal válaszoltam.

- Azt ne akard megtudni.

Ezek után kimentünk Kevinnel az udvarra. Szerencsére nagyszünet volt.

- Kevin.. te mióta tudsz járni a napon ? Hisz semmi gyűrű sincs rajtad. - csodálkoztam.

- Látod? - elővette a nyakából a nyakláncot. - Nekem nem gyűrűm van, hanem nyakláncom.- mosolygott.

- Ohh.. Kis rafinált vagy. - viccelődtem.

Mélyen a szemembe nézett majd megcsókolt. Ez volt ez első csók amióta vámpír lett belőlem. éreztem az érzéseit, amit irántam érzett. Tüzes volt. Melegség öntötte el a számat. A csókja forró volt.

- Ez volt életem eddigi legjobb csókja. Már hiányzott. - mondtam, és megint megcsókoltam.

Ez után már annyira beleéltem magam, hogy rámásztam.

- Sung, héj.. Állj! - a fiú eltolt magától.

Végig néztem rajta, rettentően kívántam. Ilyen erősen még nem éreztem ezt. Beleharaptam a számba.

- Kontrollálnod kell magad. Mivel vámpír vagy, az érzéseid és az érzékeid jobban felerősödtek. Tudnod kell irányítani, mert ha nem megy, akkor ez lesz a veszted hidd el nekem. - mondta Kevin.

Kicsit elszégyelltem magam. Úgy viselkedtem, mint egy rossz, pasira kiéhezett lány.

- Igazad van, sajnálom, de ez egyedül nem megy. - kissé elszomorodtam, és lehajtottam a fejem.

- Héj, én itt vagyok neked és segítek. Ha már én változtattalak át Téged akaratomon kívül. - sóhajtott egyet.

- Rendben, taníts mester.- mosolyogtam. Próbáltam elviccelni a dolgot.

Becsöngettek, így mennünk kellett órára. Kevint elkísértem a teremig, majd ott elváltunk egy aprócska puszival. Biológia óra jött neki, nekem pedig kémia.

A folyosón menve összetalálkoztam Kwon SungTae-val. Ő azonnal a nyakamba ugrott.

- De jó látni, hogy jól vagy! - nevetett örömében.

- Én is örülök, hogy te jól vagy. - majd magamhoz öleltem.

- Mond, apukád hogy van? - kérdezte SungTae.

- Tegnap már magához tért, és csodák csodájára már sokkal jobban van. Még vár rá egy pár vizsgálat, de utána remélem, már hazaengedik. - mondtam.

- Ennek örülök. - mosolygott.

- Őőő.. nem kellene bemennünk az órára ? - kérdeztem.

- Ja, elmarad a kémia óra, mert nincs itt a tanárnő.

Ohh... Akkor sétáljunk.- vetettem fel.

Elindultunk a folyosón. A szürke szekrények és a digitális óra előhozta belőlem a régi emlékeket, mikor Yoseob a suliban megtámadott.

Az ebédlő elé érkeztünk. Akaratlanul is bementem. Megpillantottam az ajtófélfában lévő lyukat. Az a kés nyoma volt. Beleborzongtam, hogy milyen szörnyűséget éltem át.

- Sung, minden oké? - kérdezte aggodalommal az arcán SungTae.

- Igen. Mond, te nem hallottál semmi furcsaságról a suliban?

- Pontosabban mire gondolsz? - értetlenkedett

- Mondjuk egy olyan furcsaságra, mint ez itt. - megmutattam a kés nyomát a falban.

- Áh.. már értem. Hallottam, hogy valakit megtámadtak a suliban és találtak egy véres foltot a tesi terem padlóján. Ja, és nyomozzák, hogy ki volt az, de úgysem fognak semmit sem látni. - mondta SungTae.

- Csak ennyi? - kérdezte nagy szemekkel, mint aki semmit se tudna. Pedig rengeteget tudtam.

Kis gondolkodás után rám pillantott.

- Te... Te voltál lesérülve azon a napon igaz? - kérdezte.

- Igen mert elestem még a.. –hazudni akartam .- a folyosón. - nyögtem ki.

- Ezt nem akarom elhinni. Egy esésétől nem nézhettél volna ki úgy. - mondta. Tisztára úgy viselkedett, mint egy nyomozó.

- Igen, tudom. Tudod én nagyot estem, sőt még csúsztam is a földön. - gyorsan elhadartam az egészet.

- Ez nem igaz, hazudsz! - vádolt meg SungTae. - Mond, mi az igazság?

- Bocsánat, de most mennem kell. - majd egy nagy kanyarral kikerültem.

Mintha szíven szúrtak volna. A legjobb barátnőm hazugnak állított be. Hisz ezt nem is csodálom, mert tényleg hazudtam neki. Nem tudhatta meg a teljes igazságot. A folyosón haladva elkezdtem szédülni. Rettentő nagy éhség fogott el. Ennem kellett. Az erdő is nagyon messze volt, így kénytelen voltam már utat találni. A kórház ahol apát ápolják szerencsére közelebb volt. Gondoltam, hogy a vérbankban csak találok magamnak vért. Igaz, ez nem állati, de egyszerűen olyan éhes voltam, hogy ez most nem érdekelt. Mivel nem volt senki sem a folyosón így vámpírgyorsasággal kiértem az iskolám elé. Az erőm már vészesen fogyott. Király. Ezután gyalog folytattam az utamat egészen a kórházig.

Ott álltam a bejáratánál. Nem mehettem csak, úgy hogy " Elnézést nővérke hol találom a vérbankot? " címszó alatt. Így ki kellett eszelnem egy ravasz kis tervet.

Belopakodtam az egyik mentőautóba. Ott találtam szerencsére egy mentős ruhát. Felvettem.

Szinte észrevétlenül osontam be a kórházba. Azt sem tudtam, hogy merre megyek.

Az egyik folyosón jött velem szembe egy nővér. Nagyon furcsán nézett rám. Leszólítottam, majd egyenesen a szemébe néztem.

- Most azonnal elviszel a vérbankba. - megigézem.

- Elviszlek a vérbankba. - ismételte. Ebből tudtam, hogy sikerrel jártam.

Úgy követtem, mint egy kóbor kutya. felmentünk egy lépcsőn, aztán egyebesen tovább, végül balra fordultunk, és elérkeztünk a vérbankhoz.

Megparancsoltam a nővérnek, hogy távozzon. Így is történt. Halk ajtónyikorgással kinyitottam az ajtót, majd megcsapta az orrom a vér édes illata. Azon nyomban kinyitottam a hűtőket ahol tárolták őket és egyet magamhoz vettem, majd azonnal meg is ittam. Nem tudtam leállni vele. Jött a következő és az azután következő tasak. egy kis idő multán már szinte a felét megettem. Az üres tasakokat a földre dobáltam.

Annyira el voltam foglalva a vér ivásával, hogy észre sem vettem, hogy valaki bejött. Egy doktor volt az fehér köpenyben és zöld műtős ruhában. Azonnal lesápadt a félelemtől. Ki akart szaladni, de én becsaptam az ajtót.

Odaszorítottam a falhoz. Nagyon helyes volt, és még fiatal.  Teljesen bekattantam.

- Sziamiaa doki bácsi. Képzeld, hogy ilyen helyes dokikat még nem ettem. - majd előbukkantak a fogaim.