20. rész

Nagyon tompa hangokat halottam. Szinte már vízhangoztak.
- Sung! Sung! - folyamatosan, csak ezeket halottam. Majd egy fehér fényt pillantottam meg. Bibiant láttam meg benne. 
- Sung, neked még nem szabad ide jönnöd. Neked még dolgod van. nem szabad meghalnod. Meg kell ölnöd Yosoebékat, hogy nyugtom legyen. - a hangja vízhangzó volt.
- De vissza akarlak kapni! - kezdtem bele.
- Itt foglak várni. - majd eltűnt.
Visszatértem a sötétbe. Hideg kezek érintettek, és húztak lefelé. Szörnyű volt. Majd megint tompa hangokat halottam. Inkább sikításokat. Ekkor fölébredtem. A lányok sikoltoztak a ragasztó mögül. Szörnyen gyenge voltam. Kihúztam magamból a karót, de a seb nagyon lassan gyógyult. Odakúsztam a lányokhoz, és közben vércsíkot hagytam magam után. Csupa vér volt a fal ahol ültem, a föld is és a ruháim is. Először Kwont oldoztam ki nagy nehezen.
- Menj, és oldozd el a többieket is gyorsan! - utasította. Még mindiga földön feküdtem. Kisírt szempárok figyelték minden mozdulatomat. Hátamra feküdtem. Min Rin Rin futott oda hozzám először.
- Sung, ugye nem fogsz te is meghalni? - remegett a hangja.
- Dehogy. Én jobban leszek. Csak egyet kérek, Ne hívd a mentőket. - eközben a többiek is odarohantak hozzám. Körbeálltak. Kim Min Min-en látszott, hogy sokkot kapott. Csak bámult maga elé. Nekem már gyógyulgattak a sebeim, de nagyon lassan.
- Min Rin Rin. -szóltam hozzá. - kérlek, vedd elő a mobilomat, és hívd fel Kevin, hogy azonnal jöjjön ide.
Kétszer se kellett neki mondani, azonnal kikapta a készülékemet.
Kikereste a telefonkönyvből a számát, majd tárcsázta.
- Hallo Kevin? - hangja még mindig remegett a sírástól
- Hallo kivel beszélek? - illedelmes hangon kérdezett.
- Én vagyok az Min Rin. Kérlek, gyere a suli tornatermébe, és Sung is itt fekszik és minden csupa vér, és voltak vámpírok, akik bántottak minket és.. - ekkor előtört belőle a sírás.
- Azonnal megyek! - a fiú le is csapta a telefont.
Csak pár másodperc telt el, de már ott is termett. Két tasak vért hordozott a kezében. Oda rohant hozzám, majd a számba nyomta a tasak egyik végét. Azon nyomban szívni kezdtem Pillanatok alatt kiürítettem a két tasak tartalmát. Erősebb voltam, és a sebeim is begyógyultak. Shin HaRa szólalt meg először.
- Te..te..te.. nem ember vagy . te egy vérengző állat ! Hol van a régi Sung mit tettél vele ? - hangját feljebb emelte.
- Nyugalom Hara, én vagyok az Sung, ne félj, kérlek.- az én hangom remegett.
- Nem ez nem te vagy! - lassan felállt és elkezdett hátrálni az ajtó felé.
- Kérlek, ne menj el!
Ő akkor is folyamatosan hátrált. Majd elkezdett futni az ajtó elé, de Kevin sikeresen elkapta. Sikítozni kezdett és kapálózni. Odarohantam hozzá, majd a helyzetnek megfelelően csitítgatni kezdtem.
- Eresszetek el! - ordibálta.
- Nem lehet. - mondtam neki. - most pedig álmos vagy, és fáradt, lassacskán elalszol. - hipnotizáltam.
- Ereszetek.... el - a hangja már csukladozott, és már a szemét se tudta nyitva tartani. Végül Kevin felkapta az ölébe, és a tornateremben található matracra ráfektette.
- Lányok, ti remélem nem mentek el. Kérlek. - mondtam miközben feléjük közeledtem.
- De hogy megyünk el. Itt maradunk veled. Én, elfogadlak, olyannak amilyen vagy. - és meglepetésemre még meg is ölelt. Rettentő jól esett, hogy van, akire számíthatok.
- Igen, ezt mi is így gondoljuk. - Kim min min és Min Rin Rin álltak fel.
El se hittem ezt. Azt hittem, hogy csak álmodtam. Utoljára a születésnapomon éreztem ilyen boldognak magam.
- És mi lesz most? - kérdezte Kwon SungTae.
- Lehet, hogy elfeledtetem ezt az egészet veletek.- mondtam kissé szomorú hangtónusban.
- Ne! Ne feledtesd! - szólt közbe Kim min min.
- Miért? - kérdeztem meglepve.
- Mert tudnunk kell erről az egészről, hogy te vámpír vagy és Kevin is az. De még az is fontos, hogy a jó oldalon álltok, sőt még azt sem akarom elfelejteni, hogy kiktől kell a legjobban félnünk. Yoseobtól, és a húgától Jintől. - válaszolt SungTae.
- Nos, ebben teljesen igazad van. De nem akartalak ebbe titeket belekeverni. Nem akartam, hogy két vámpírtól rettegjetek egész életetekben, és hogy bármikor lecsaphat rátok. Biztonságban akarlak titeket tudni. - mondtam.
- Éppen ez az, hogy eddig nem voltunk biztonságban, mert nem tudtuk, hogy kiktől kell félnünk, és kiktől nem. - közbe szólt Min Rin Rin.
- Hmm.. Hát rendben. Ha ti ezt szeretnétek. - rájuk pillantottam.
Mindannyian szinkronban rábólintottak, hogy ezt szeretnék.
- És mi lesz Shin Harával? - aggodalommal fordultam oda Kevinhez.
- Sajnos, neki el kell felednie mindent. Semmiről sem szabad tudnia. Rendben? - mondta.
- Igen, teljesen igazad van. - majd a piros matracon fekvő lányra pillantottam, aztán Kevinre.
- Rendben én megcsinálom. Elfeledtetem vele. – olvasott a szemeimből. Tudta, hogy mi a szándékom. Fájó szívvel néztem végig, ahogy Kevin felébreszti a lányt, majd elfeledtetni vele ezt az egészet. Végül kivitte az öltözőbe, mondván, hogy ott elaludt.
- Csak ennyi, hogy belenéz a szemébe, majd mondja, amit kell? - kérdezte SungTae meglepve.
- Igen csak ennyi. - válaszoltam mosolyogva.
- Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyű. - mondta még mindig meglepve SungTae.
Most néma csend következett. Senki sem szólt egymáshoz. vártuk vissza Kevint. Én töprengtem, hogy ezek után mit csináljak, és hogy védjem meg a lányokat nem olyan feltűnően.
- És, mikor lesz Bibian temetése? - Kim min Min szomorú hangja törte meg a csendet.
- A felső temetőben lesz ma 16:00- kor. - válaszoltam. - Nos, azt hiszem, hogy mennünk kéne haza átöltözni. - vetettem fel.
- igazad van. Majd a temetőben találkozunk! - ezzel hosszú ölelkezések után elindultunk a suli kijárata felé, de a tornatermet gondosan bezártuk, hogy senki se tudjon oda bemenni még mielőtt nincs kitakarítva. De még mielőtt elmentünk volna átöltöztem a tesi ruhámba, ami a szekrényemben volt. Ezután Kevinnel haza száguldottunk.
- Kicsim, hol voltál? - kérdezte, kissé ijedt hangon anya.
- Ne aggódj volt egy kis elintézni valóm a városba. - s majd sejtelmesen Kevinre néztem.
- Nos, rendben, de most menj és készülődj Bibian temetésére. A ruhádat már kiraktam. - mondta.
- Köszönöm. És apa hol van ? - kérdeztem aggodalmasan.
Anya mély levegőt vett.
- Tudod kicsim, apádnak el kellet utaznia. - mondta és közben végig a szemembe nézett.
- Mi? Micsoda? - mondtam felháborodottan. - Még csak most jött ki a kórházból, de már ment is dolgozni? - haragra gerjedtem.
- Sajnálom, de ez az ő kötelessége.
- Legalább elbúcsúzhatott volna. - a hangulatom hirtelen átváltott szomorúra. Bebattyogtam a szobámba. Kevin az anyámmal maradt. Bezártam magam mögött az ajtót. Rápillantottam az ágyamra. Egy fekete testhez simuló ruhát találtam strassz kövekkel a derekán. Ezt még Bibianékkal vettem. Sose gondoltam, hogy ezt még az Ő temetésén fogom viselni. Lassacskán átöltöztem. Felkontyoltam a hajam, és a nyakamba tettem a kedvenc ékszerem. Enyhén kifestettem magam, és színt is adtam az arcomnak egy kis pirosítóval. Kész voltam. Kimentem a szobából. Kevin és az anyám már a nappaliban vártak.
- Huuha de gyönyörű vagy! - szólalt meg Kevin.
- Csak ne ma lennék ilyen szép. - mondtam kissé szomorúan. Kényszert éreztem arra, hogy odamenjek, és átöleljem szorosan magamhoz. Nem akartam elengedni.
- Gyere lányom, indulnunk kell, de előbb még Kevint haza visszük és átöltözik ő is aztán megyünk együtt a temetésre. mondta anya.
- Rendben. - kézen fogtam Kevint majd kiléptünk a bejárati ajtón, és a kocsi felé vettük asz irányt. Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, majd beültem. Ő is mellém ült. meg fogtam a kezét.
- Ideges vagy? - kérdezte megnyugtató hangon Kevin.
- Ami azt illeti, igen egy kicsit.
A házuk elé érkeztünk. Kevin gyorsam bement, majd 30 perc elteltével ki is lépett az ajtón. Fekete öltönyt viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel a hozzáillő fekete cipővel. Még szerelmesebb lettem belé.
Út közben senki se szólt senkihez sem. El voltam merülve a gondolataimban. Ahogy anyu kikanyarodott az útra, én a fákat néztem. Eszembe jutottak a régi emlékek. Mikor kicsik voltunk, akkor Bibiannal és a lányokkal volt egy közös kis kuckónk egy fa tetején. Minden időnket ott töltöttük. Barbiztunk, teázgattunk és minden efféle játékokat űztünk.
Eközben megérkeztünk a temetőbe. Néma csendben Kevin kezét fogva végig mentünk a sírok közt. Végül elindultunk a ravatalozóba. Már szinte mindenki ott volt és a barátaim is. Tetőtől-talpig feketében. Odaálltam melléjük Kevin és az anyám pedig mellém. Mosolygással köszöntöttem a lányokat.
A templomban harangoztak. Eljött a négy óra. Egy fekete kocsi állt a ravatalozóhoz közel. Egy fehér koporsót emeltek ki, és tettek a ravatalozó helyiség asztalára. Elkezdődött Bibian temetése.

19. rész

Kábultan körbe néztem a teremben. Még homályos volt minden.

- Ni csak, Csipkerózsika végre felébredt 100 éves álmából. - Yoseob hangja törte meg a csendet.

- Rohadj meg! - ez jött ki a számból, miután felálltam.

A barátaim egymás mellett feküdtek. Mindannyian véreztek, de láttam, hogy a mellkasuk mozgott, így tudtam, hogy jól nem haltak meg. Ettől egy kissé megnyugodtam.

Jinre néztem, és látható volt az arcán, hogy ebben ő is benne volt. Az alvadt, szájából kifolyt vér árulta el. Yoseobon is ez látszott.

- Jin, hogy tehetted ezt? - vágtam hozzá. - hiszen utáltad az öcséd. Még meg is mentettél, mikor megtámadott! Vagy csak ez egy színjáték volt, hogy megbízzak benned?  Válaszolj! - ordítottam vele.

A lány egy ideig csak nézett, aztán egy ravasz mosolyt vetett az arcára. N

- Olyan kishitű kis csitri voltál! Nem volt nehéz téged átverni. - kis lépésekkel közeledett felém. - Direkt téged pécéztünk ki magunknak, mert tudtuk, hogy gyenge vagy! - nevetett.

Teljesen elöntött a harag. Megint elborult az agyam. Nem gondolkodtam, csak cselekedni akartam. Hátra fordultam, és Yoseob vigyorgott a szemembe. Ezt gyűlöltem.

Most nem az volt a legfontosabb, hogy Yoseobot és az Ő drága testvérét megöljem, hanem az, hogy megmentsem a barátaimat. Odafutottam hozzájuk, de tudtam, hogy nem lesz nekik elég a vérem. Azonnal tennem kellett valamit értük. Ha a mentőket is kihívnám, lehet, hogy Yoseobék őket is "felfalnák". De jobbnak láttam a mentőt, mert ha a saját véremmel próbálnék életet lehelni beléjük, akkor legyőznének. Gyenge, és sebezhető lennék.

- Kérlek, őket engedjétek szabadon. Semmi közük sincs a mi ügyünkhöz. Kérlek titeket! - undorító volt az utolsó szót kimondani, de kénytelen voltam. Láttam rajtuk, hogy ezzel megfogtam őket. Könnyes szemekkel néztem rájuk.

- Jól van, békén hagyjuk őket. - mondta jin.

- Mii? Nem ebben állapodtunk meg! - förmedt rá Yoseob.

- Nem baj. Sokkal jobb tervem van. Felélesztjük a kis csitriket, majd végig nézik, ahogy a kis barátnőjük meghal. - kuncogott.

- Ez az én tesókám ! – Seobi pacsit adott Jinnek.

Egy szempillantás alatt történt minden. Ők valahogy gyorsabbak voltak nálam. Egy csomó vért adtak a lányoknak, de látszólag semmi bajuk sem lett. Elképesztő volt. A barátaim öklendeztek a vámpírvér rozsdás ízétől. Felidéztem magamban, majd egy fintort vetetem az arcomra. Ezután a két testvérpár összekötözte őket. Látszott rajtuk a rémület, hisz tudták, hogy mi történt velük. Rám néztek mindannyian. Shin Hara kezdett el először sírni.

- Nem lesz semmi baj. - halkan, nyugodt hangon mondtam neki.

Ránéztem a többiekre is. Könnybe lábadt szemmel bámultak. Nekem is sírhatnékom támadt.

- Na, lányok! Ez volt az utolsó nap, hogy élve láttátok a kis barátnőtöket! Kérlek, dőljetek hátra és élvezzétek a műsort. - Yoseob szinte élvezte ezt kimondani. Jin oda állt a lányok mellé. Ők szinkronban elkezdtek sírni. Jin beragasztotta  szájukat, és megfenyegette őket, hogyha meg mernek mozdulni, akkor végük.

Ekkor Yoseob rájuk vigyorgott. A srác nagy erejű pofont mért az arcomra, amitől repültem vagy két métert. Lehetett hallani a lányok tompa sikítását. Feltápászkodtam. Ez nekem még meg se kottyant. Válaszként én is nekirontottam, majd a tornaterem másik végébe repítettem a falnak, ami be is horpadt. Még meg se karcolta magát. Odament a fapadhoz, és letört belőle egy darabot. Ördögi vigyorral jött felém majd eldobta, és átszúrta a vállamat vele. Hangos sikítással a földre estem. Jin megtapsolta Yoseob nagy mutatványát, a lányok pedig torkuk szakadtából üvöltöttek és sírtak. De egyikük, sem mert megmozdulni. A fiú odajött hozzám, majd újra belém szúrta, de már a hasamba. Üvöltöttem a fájdalomtól, de a sebek gyorsan beforrtak. Ettől még bőszebb lettem. Végül kikaptam a srác kezéből az ellenem használt fegyvert, majd átdöftem a mellkasán. Ő csak pár lépést tett hárta, majd rám vigyorgott, és eközben kihúzta magából a karót.

- Hmm.. Nem semmi. - vigyorgott tovább. - Folytassuk!

Majd ezután szintén döfni akart, de én kitértem előle. Vámpír képességeimet kihasználva körbe-körbe rohantam a tornateremben, ami szélt kavart. Kicsit fel is kavartam a tornaterem porát, így nehezebbé tettem a látást is. Yoseob őrülten próbálta kiszedni a szeméből a port, de kevés sikerrel. Engem ez nem zavart. Csak egy cél lebegett előttem, hogy megöljem. Felkaptam a karót és egyenesen a szívébe döftem. Örültem, hogy végre sikerült megölnöm. A fiú hangos hörgéssel a földre került és már sorvadtak el a végtagjai. Végig egyenesen a szemembe nézett.  Egy-két könnycsepp gurult végig az arcán. Leguggoltam mellé.

- Most én mondom. Game over! - halkan mondtam ki, de ezt halotta, és ennek hatására kétsége esett arcot vágott. Hisz ő még nem akart meghalni, de ez nem érdekelt. Nem bűnhődik a miatt, amit velem, a családommal, és a barátaimmal tett. Megbosszulom Bibian halálát.

Mikor már elült a por láttam, hogy Jin felfogta a helyzetet. Azonnal odarohant az öccséhez, majd kirántotta a tőrt a fiú szívéből. Aztán egy hatalmas pofont kaptam és megint a földre kerültem. Aztán felhúzott a hajamnál fogva, majd belém vágta a tőrt és neki vágott a falnak. Majd kihúzta, és őrülten szurkálni kezdett.  Torkom szakadtából üvöltöttem. Végül abbahagyta. A vér kifolyt a számon és meredten bámultam előre. Láttam, hogy Jin felsegíti Yoseobot és a fiúnak visszatért a színe is. Ezt nem akartam elhinni.

Túlélte. Semmi erőm sem volt. Jinék eltűntek. Már csak a lányok sírását, és heves szívverését halottam. Aztán elsötétült minden.