20. rész

Nagyon tompa hangokat halottam. Szinte már vízhangoztak.
- Sung! Sung! - folyamatosan, csak ezeket halottam. Majd egy fehér fényt pillantottam meg. Bibiant láttam meg benne. 
- Sung, neked még nem szabad ide jönnöd. Neked még dolgod van. nem szabad meghalnod. Meg kell ölnöd Yosoebékat, hogy nyugtom legyen. - a hangja vízhangzó volt.
- De vissza akarlak kapni! - kezdtem bele.
- Itt foglak várni. - majd eltűnt.
Visszatértem a sötétbe. Hideg kezek érintettek, és húztak lefelé. Szörnyű volt. Majd megint tompa hangokat halottam. Inkább sikításokat. Ekkor fölébredtem. A lányok sikoltoztak a ragasztó mögül. Szörnyen gyenge voltam. Kihúztam magamból a karót, de a seb nagyon lassan gyógyult. Odakúsztam a lányokhoz, és közben vércsíkot hagytam magam után. Csupa vér volt a fal ahol ültem, a föld is és a ruháim is. Először Kwont oldoztam ki nagy nehezen.
- Menj, és oldozd el a többieket is gyorsan! - utasította. Még mindiga földön feküdtem. Kisírt szempárok figyelték minden mozdulatomat. Hátamra feküdtem. Min Rin Rin futott oda hozzám először.
- Sung, ugye nem fogsz te is meghalni? - remegett a hangja.
- Dehogy. Én jobban leszek. Csak egyet kérek, Ne hívd a mentőket. - eközben a többiek is odarohantak hozzám. Körbeálltak. Kim Min Min-en látszott, hogy sokkot kapott. Csak bámult maga elé. Nekem már gyógyulgattak a sebeim, de nagyon lassan.
- Min Rin Rin. -szóltam hozzá. - kérlek, vedd elő a mobilomat, és hívd fel Kevin, hogy azonnal jöjjön ide.
Kétszer se kellett neki mondani, azonnal kikapta a készülékemet.
Kikereste a telefonkönyvből a számát, majd tárcsázta.
- Hallo Kevin? - hangja még mindig remegett a sírástól
- Hallo kivel beszélek? - illedelmes hangon kérdezett.
- Én vagyok az Min Rin. Kérlek, gyere a suli tornatermébe, és Sung is itt fekszik és minden csupa vér, és voltak vámpírok, akik bántottak minket és.. - ekkor előtört belőle a sírás.
- Azonnal megyek! - a fiú le is csapta a telefont.
Csak pár másodperc telt el, de már ott is termett. Két tasak vért hordozott a kezében. Oda rohant hozzám, majd a számba nyomta a tasak egyik végét. Azon nyomban szívni kezdtem Pillanatok alatt kiürítettem a két tasak tartalmát. Erősebb voltam, és a sebeim is begyógyultak. Shin HaRa szólalt meg először.
- Te..te..te.. nem ember vagy . te egy vérengző állat ! Hol van a régi Sung mit tettél vele ? - hangját feljebb emelte.
- Nyugalom Hara, én vagyok az Sung, ne félj, kérlek.- az én hangom remegett.
- Nem ez nem te vagy! - lassan felállt és elkezdett hátrálni az ajtó felé.
- Kérlek, ne menj el!
Ő akkor is folyamatosan hátrált. Majd elkezdett futni az ajtó elé, de Kevin sikeresen elkapta. Sikítozni kezdett és kapálózni. Odarohantam hozzá, majd a helyzetnek megfelelően csitítgatni kezdtem.
- Eresszetek el! - ordibálta.
- Nem lehet. - mondtam neki. - most pedig álmos vagy, és fáradt, lassacskán elalszol. - hipnotizáltam.
- Ereszetek.... el - a hangja már csukladozott, és már a szemét se tudta nyitva tartani. Végül Kevin felkapta az ölébe, és a tornateremben található matracra ráfektette.
- Lányok, ti remélem nem mentek el. Kérlek. - mondtam miközben feléjük közeledtem.
- De hogy megyünk el. Itt maradunk veled. Én, elfogadlak, olyannak amilyen vagy. - és meglepetésemre még meg is ölelt. Rettentő jól esett, hogy van, akire számíthatok.
- Igen, ezt mi is így gondoljuk. - Kim min min és Min Rin Rin álltak fel.
El se hittem ezt. Azt hittem, hogy csak álmodtam. Utoljára a születésnapomon éreztem ilyen boldognak magam.
- És mi lesz most? - kérdezte Kwon SungTae.
- Lehet, hogy elfeledtetem ezt az egészet veletek.- mondtam kissé szomorú hangtónusban.
- Ne! Ne feledtesd! - szólt közbe Kim min min.
- Miért? - kérdeztem meglepve.
- Mert tudnunk kell erről az egészről, hogy te vámpír vagy és Kevin is az. De még az is fontos, hogy a jó oldalon álltok, sőt még azt sem akarom elfelejteni, hogy kiktől kell a legjobban félnünk. Yoseobtól, és a húgától Jintől. - válaszolt SungTae.
- Nos, ebben teljesen igazad van. De nem akartalak ebbe titeket belekeverni. Nem akartam, hogy két vámpírtól rettegjetek egész életetekben, és hogy bármikor lecsaphat rátok. Biztonságban akarlak titeket tudni. - mondtam.
- Éppen ez az, hogy eddig nem voltunk biztonságban, mert nem tudtuk, hogy kiktől kell félnünk, és kiktől nem. - közbe szólt Min Rin Rin.
- Hmm.. Hát rendben. Ha ti ezt szeretnétek. - rájuk pillantottam.
Mindannyian szinkronban rábólintottak, hogy ezt szeretnék.
- És mi lesz Shin Harával? - aggodalommal fordultam oda Kevinhez.
- Sajnos, neki el kell felednie mindent. Semmiről sem szabad tudnia. Rendben? - mondta.
- Igen, teljesen igazad van. - majd a piros matracon fekvő lányra pillantottam, aztán Kevinre.
- Rendben én megcsinálom. Elfeledtetem vele. – olvasott a szemeimből. Tudta, hogy mi a szándékom. Fájó szívvel néztem végig, ahogy Kevin felébreszti a lányt, majd elfeledtetni vele ezt az egészet. Végül kivitte az öltözőbe, mondván, hogy ott elaludt.
- Csak ennyi, hogy belenéz a szemébe, majd mondja, amit kell? - kérdezte SungTae meglepve.
- Igen csak ennyi. - válaszoltam mosolyogva.
- Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyű. - mondta még mindig meglepve SungTae.
Most néma csend következett. Senki sem szólt egymáshoz. vártuk vissza Kevint. Én töprengtem, hogy ezek után mit csináljak, és hogy védjem meg a lányokat nem olyan feltűnően.
- És, mikor lesz Bibian temetése? - Kim min Min szomorú hangja törte meg a csendet.
- A felső temetőben lesz ma 16:00- kor. - válaszoltam. - Nos, azt hiszem, hogy mennünk kéne haza átöltözni. - vetettem fel.
- igazad van. Majd a temetőben találkozunk! - ezzel hosszú ölelkezések után elindultunk a suli kijárata felé, de a tornatermet gondosan bezártuk, hogy senki se tudjon oda bemenni még mielőtt nincs kitakarítva. De még mielőtt elmentünk volna átöltöztem a tesi ruhámba, ami a szekrényemben volt. Ezután Kevinnel haza száguldottunk.
- Kicsim, hol voltál? - kérdezte, kissé ijedt hangon anya.
- Ne aggódj volt egy kis elintézni valóm a városba. - s majd sejtelmesen Kevinre néztem.
- Nos, rendben, de most menj és készülődj Bibian temetésére. A ruhádat már kiraktam. - mondta.
- Köszönöm. És apa hol van ? - kérdeztem aggodalmasan.
Anya mély levegőt vett.
- Tudod kicsim, apádnak el kellet utaznia. - mondta és közben végig a szemembe nézett.
- Mi? Micsoda? - mondtam felháborodottan. - Még csak most jött ki a kórházból, de már ment is dolgozni? - haragra gerjedtem.
- Sajnálom, de ez az ő kötelessége.
- Legalább elbúcsúzhatott volna. - a hangulatom hirtelen átváltott szomorúra. Bebattyogtam a szobámba. Kevin az anyámmal maradt. Bezártam magam mögött az ajtót. Rápillantottam az ágyamra. Egy fekete testhez simuló ruhát találtam strassz kövekkel a derekán. Ezt még Bibianékkal vettem. Sose gondoltam, hogy ezt még az Ő temetésén fogom viselni. Lassacskán átöltöztem. Felkontyoltam a hajam, és a nyakamba tettem a kedvenc ékszerem. Enyhén kifestettem magam, és színt is adtam az arcomnak egy kis pirosítóval. Kész voltam. Kimentem a szobából. Kevin és az anyám már a nappaliban vártak.
- Huuha de gyönyörű vagy! - szólalt meg Kevin.
- Csak ne ma lennék ilyen szép. - mondtam kissé szomorúan. Kényszert éreztem arra, hogy odamenjek, és átöleljem szorosan magamhoz. Nem akartam elengedni.
- Gyere lányom, indulnunk kell, de előbb még Kevint haza visszük és átöltözik ő is aztán megyünk együtt a temetésre. mondta anya.
- Rendben. - kézen fogtam Kevint majd kiléptünk a bejárati ajtón, és a kocsi felé vettük asz irányt. Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, majd beültem. Ő is mellém ült. meg fogtam a kezét.
- Ideges vagy? - kérdezte megnyugtató hangon Kevin.
- Ami azt illeti, igen egy kicsit.
A házuk elé érkeztünk. Kevin gyorsam bement, majd 30 perc elteltével ki is lépett az ajtón. Fekete öltönyt viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel a hozzáillő fekete cipővel. Még szerelmesebb lettem belé.
Út közben senki se szólt senkihez sem. El voltam merülve a gondolataimban. Ahogy anyu kikanyarodott az útra, én a fákat néztem. Eszembe jutottak a régi emlékek. Mikor kicsik voltunk, akkor Bibiannal és a lányokkal volt egy közös kis kuckónk egy fa tetején. Minden időnket ott töltöttük. Barbiztunk, teázgattunk és minden efféle játékokat űztünk.
Eközben megérkeztünk a temetőbe. Néma csendben Kevin kezét fogva végig mentünk a sírok közt. Végül elindultunk a ravatalozóba. Már szinte mindenki ott volt és a barátaim is. Tetőtől-talpig feketében. Odaálltam melléjük Kevin és az anyám pedig mellém. Mosolygással köszöntöttem a lányokat.
A templomban harangoztak. Eljött a négy óra. Egy fekete kocsi állt a ravatalozóhoz közel. Egy fehér koporsót emeltek ki, és tettek a ravatalozó helyiség asztalára. Elkezdődött Bibian temetése.