14. rész

Nem bírtam megállni, hogy ne harapjak. De mivel annak a tudatában voltam, hogy mégis a saját édesanyámat akarom lecsapolni.

Sőt, lehet, hogy ezzel meg is ölném. Visszaemlékeztem Jin tanító szavaira. Mély lélegzeteket vettem majd éreztem, hogy az fogaim kezdenek megint elbújni. El sem hittem, hogy működött. Már tudtam hogy hogyan kell kontrollálni magamat, de még tudtam, hogy rengeteg tanulnivaló vár még rám a vámpírságról.

- És anya, engem mikor engednek ki ? - kérdeztem és a szemeibe válasz után kutattam.

- Kicsim, azt még nem tudom. Meg kell kérdezni a doktornőt. Sajnos ezt még csak ő tudja. - mondta.

- És Bibian szülei tudják, már hogy ... Hogy meghalt? - elcsuklott a hangom. Egy gombóc nőtt a torkomba.

- Igen már mindenki tudja. A szülei ma érkezeknek meg hogy azonosítsák és elvigyék a testét.- mondta szomorú hangon. Neki  sem lehetett könnyű. Hisz ő is szerette Bibiant.

- Értem. És Rara a testvérem? - kérdeztem aggódva.

- Ne aggódj ő jól van. most el kellett utaznia de üzeni hogy kitartás és hogy minden rendben lesz -Amint tud már jön is haza- mondta a választ.

Halottam hogy nyílik z ajtóm. Bibian szülei léptek be. Már a szemükben láttam a mérhetetlen nagy fájdalmat. Odamentem hozzájuk.

- Sajnálom ez az én hibám. Miattam halt meg. - kitört belőlem a sírás.

- Nem, nem a te hibád. Nyugodj meg. - velem egy ütemben sírt Bibian édesanyja. Az apja halkan sírt. Egy szót sem szólt. Az édesanyjával hosszas ölelkezésbe kezdtünk. Gyakoroltam a légzős technikát. Szerencsére nem kapott el a hév hogy megharapjak valakit is.

- Most mennünk kell a kis testét elvinni és majd szólunk a temetésről is. - arca könnyektől ázott volt.

Adtunk egymásnak puszit majd kimentek a szobából.

Rettentően éhes voltam. A nővér behozta az ebédemet. Felfaltam, de még akkor is mérhetetlen nagy éhséget éreztem. Tudtam, hogy vérre van szükségem. Valahogy szereznem kellett. De fogalmam sem volt, hogy merre menjek. Már alig vártam az estét. Kibírhatatlanul sajgott az üres gyomrom. Legyengültem. Édesanyám aggódott értem, de megnyugtattam hogy ez azért van mert este nem bírtam aludni. Olyan lassan telt az idő. A folyosóra sem mertem kimenni, nehogy valakit megtámadjak és lecsapoljam. Iskolában is már régen voltam. Vajon látszanak még a nyomok? A kés a falban stb... Azóta már eltelt majdnem egy hét. Anyám kiment megkérdezni a doktornőt, hogy mikor mehetek már haza. Egyedül voltam a besötétített szobában.

Eközben eszembe ötlött, hogy Jin az ágy alá rúgta az üres véres tasakot. Előhúztam az ágy alól annak reményében, hogy talán maradt még benne. Szerencsémre maradt benne egy picike. Azt magamba préseltem. Éreztem, hogy még többre van szükségem. Aztán visszadugtam az ágyam alá. édesanyám visszajött.

- Van egy jó, és egy rossz hírem. - mondta.

- Előbb mondd a rosszat. - felkészültem a várható legrosszabb válaszra is.

- Apát még bent hagyják ezen a héten, de a jó hír az hogy te már holnap reggel haza mehetsz.

- Reggel? - az arcomra aggodalom ült ki.

- igen örülj neki, hogy már holnap reggel hazajöhetsz velem. Majd főzök neked Rament. Azt tudom, hogy szereted.- mosolygott.

Fogalmam sem volt, hogy mi tévő legyek. Ha reggel kilépek a kapun, akkor elégek. Valamit gyorsan ki kellett találnom. néma csend következet Addig-addig gondolkoztam, míg be nem sötétedett az ég. Újra este lett. Végre ezt vártam. Anyám hazament apámnak ruhákért. Főleg pizsamákért. Jin végre felbukkant.
- Na, hogy bírtad? - kérdezte.

- Óh.. ne is mondd, olyan éhes vagyok. Egész nem csak éheztem. - mondtam.

- Hát miért nem mentél ki vérért a vér bankba.- kérdezte.

- Mert nem tudom, hogy hol van. válaszoltam halkabban.

- Oh akkor majd megmutatom hogy merre van. - mondta.

Elém dobott két tasak vért majd azokat nagy ímmel-ámmal kiszívtam.

Látta rajtam hogy valami tényleg nincs rendjén.

- Sung ! Minden rendben van?- leült mellém.

- Nincs, mert holnap reggel engednek haza és én elégek a napon. Ez így nincs rendben. - mondtam.

- Ez most pont kapóra jött. - mondta.

- Miért?- néztem rá értehetetlenül.

- mert most gyakorolhatod az igézést. Gyere, kezdjük is el. - és felállt.

- Várj, de nem tudom, hogy valójába hogy is kell csinálni.

- Csak annyi hogy belenézel, mélyen a szemébe majd mondod, amit mondani kell. Megmutatom. - behívott egy nővért.

Mélyen a szemébe nézett majd arra utasította, hogy ugorjon fel és le ötször. A nővér ezt meg is tette, aztán kiküldte Jin.

- Látod? Csak ennyi. most pedig az lesz a te dolgod, hogy megkeresed a doktornődet és megigézed hogy még ma este engedjenek haza. - mondta.

Remegő lábakkal léptem ki a szobám ajtaján. Kicsit féltem hogy elrontom, és nagy kárt csinálok vele. Jin peresze velem jött.

Kerestük mindenütt a doktornőt. Végül az egyik szobában találtuk meg. A beteg már haldoklott. Szinte már átéreztem, hogy mit érez. Egy kis iső múlva a doktornő észrevett minket majd kijött velünk a folyosóra.

- Sung, kezd. - utasított Jin.

Odaálltam a doktornő elé. Mélyen a szemébe néztem.

- Már ma este hazamehetek, már ma este hazamehetek. - erősen koncentráltam

- Ma este már haza mehetsz. - hangzott a válasz.

Odament a nővérpulthoz majd utasította a nővéreket, hogy írják meg a zárójelentést és engedjenek haza. már csak egy kis probléma volt. Anyának még nem nagyon kellene megtudnia, hogy valójában már hazaengedtek. Úgy döntöttünk Jinnel hogy anyámat is megigézzük. Így is lett. Ugyanazt a procedúrát hajtottam végre édesanyámon, mint a dokin. Más mondattal.

- Ma este apával maradsz. - mondtam.

- Ma este apáddal maradok. - hangzott a válasz.

El sem hittem, hogy erre vagyok képes. Megcsináltam. Ráadásul kétszer is.

Visszatértünk a szobámba. Összepakoltuk a cuccaimat és azon nyomban mentünkig haza.

- Használjuk a gyorsasági képességünket? - lelkesedtem.

- Na, jó, de az erdőn keresztül kell mennünk. - mondta Jin.

Beleegyeztem majd elindultunk. Nem telt bele pár perc máris a kapunkban álltunk. Bementünk a házba. Minden olyan más volt.

Leültem a konyhába egy székre.

- El sem hiszem, hogy ez történt velem. Nem akartam ezt. Normális életet csak ennyit.. - elkeseredtem.

- Ne búsulj minden rendben lesz. Engem Seobi változtatott át. és ugyanazt éltem át, mint te. Segítek neked. - majd megölelt

Sokat jelentett ez nekem, hogy segít valaki.

- Na de most menjünk és keressük meg Heerinéket.

Kétszer sem kellett mondani.

- Tudod, hogy hol vannak? - kérdezetem meglepődve.

- Van sejtésem. Gyere, menjünk. minél hamarabb annál jobb.

Elindultunk. Jin egy régi gyárházhoz vitt. Elhagyatottak tűnt., de viszont jó volt rejtekhelynek. bementünk. Nem is kellett hozzá pár pillanat máris megszólalt valaki.

- No lám, no lám.. Kit látnak szemeim.. Jin drága. - felismertem a hangját Az a mocsadék Yoseob volt az.. - oh és nem csak.. Sung ? – odafutott elém és belém szagolt.- Hohoo vámpír vagy? - tapsolgatott. Akkor nagyon jót fogunk mi szórakozni. fütyült egyet majd Choi RaRa a testvérem előjött. Rettentően félt.